Újabb váratlan fordulat! Kiesett az Éden Hotel egyik legbiztosabb játékosa

Éden Niki tehetetlen volt, Krisztián pedig bosszút forral.

Az Éden Hotel második évadának eddigi talán legváratlanabb fordulatán vannak túl a játékosok: Niki a sorozatos véletlenek következtében, önhibáján kívül kiesett a játékból.

Utólag kiderült, hogy rossz döntést hozott, amikor Mátét választotta új párjául, de akkor még senki sem tudhatta, hogy ennek milyen következményei lesznek.

Niki tehetetlen volt

Teljességgel kiszámíthatatlan volt, hogy később ezt eredményezheti az események láncolata, így Niki sem tudott semmit tenni, hogy elkerülje a vesztét.

Éppen ezért leginkább távozása körülményeit, tehetetlenségét sérelmezte.

Nikolett, az új lány Mátéval és Omarral szimpatizált, és délelőtt ezért a két fiú párjaival indulhatott kirándulásra.

Amikor a helyszínen Horváth Éva is megjelent, már a lányok is sejtették, hogy semmi jóra nem számíthatnak.

Az Éden háziasszonya felszólította Nikolettet, hogy döntse el, kivel szeretné folytatni a játékot, és ő Mátét nevezte meg, így Niki számára véget ért a kaland.

El sem búcsúzhattak

Még el sem búcsúzhatott a többiektől: Krisztiánnak is Noémivel üzente, hogy tartson ki, és szereti. Bőröndjét is a fiú pakolta össze, akit láthatóan nagyon megviselt párja elvesztése.

Eleinte igyekezett tartani magát, de látszott rajta a feszültség, majd azt is elmondta, hogy addig nem nyugszik, amíg bosszút nem áll. Elég elszántnak tűnik, így Nikolettnek van félnivalója.

Az Éden Hotel 2 dögös szereplői fürdőruhában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Este az elfogyasztott alkoholtól megrészegedve az indulatok még inkább előtörtek belőle, és Nikolettnek támadt. A társaság, főleg Anikó ezt nem nézte jó szemmel, hiszen még mindig igyekeznek az új párok valódiságának látszatát fenntartani.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Később szerelmi vallomásokat intézett a lány felé a kamerák révén, majd azért könyörgött, hogy legalább elbúcsúzhasson tőle. Egyelőre tehát nagyon megtörtnek látszik, azonban ki tudja, mit hoz a másnap? Hiszen itt bármi megtörténhet.

Kövesd az Éden Hotel 2 izgalmas adásait a VIASAT3 műsorán, hétfőtől csütörtökig, 21.20-as kezdettel. További érdekességeket találhatsz az Éden Hotel 2 weboldalán.

Fotó: VIASAT3

Ezt is szeretjük