Elhunyt Dózsa László: a 81 éves színész családja most tudatta halálhírét

Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője.

Dózsa László meghalt

„Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára. A család most közölte velem a szomorú hírt. Osztozom gyászukban, ezúton is őszinte részvétemet fejezem ki irányukba! Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti” - tudatta a 81 éves színművész halálhírét Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere. 

Dózsa László meghalt

Dózsa László 1942. október 13-án született Budapesten. Színész, rendező, érdemes és kiváló művész. Az 1956-os forradalomban való részvételéért több kitüntetésben részesült, de a forradalomban való szerepvállalását egyes történészek megkérdőjelezik. 

Számos televíziós sorozatban (Linda, Kisváros, Az öt zsaru, Dániel) és mozifilmben (80 huszár, Kojak Budapesten, Csak semmi pánik, Gyertek el a névnapomra!) szerepelt, de szinkronszínészként is ismert volt, az adatbázis szerint több mint 390 filmben szinkronizált, magyar hangját adta Jean-Paul Belmondo, Tony Curtis vagy Robert Duvall színészeknek is. 

Fia, az 1968-ben született Dózsa Zoltán szintén színésznek állt, a legtöbben a Jóban Rosszban című sorozatból emlékezhetnek rá. Dózsa László a harmadik házasságát 2016-ban kötötte a 38 évvel fiatalabb Gabriellával. 

Dózsa László színművész 2005. júliusában.
Dózsa László színművész 2005. júliusában.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022-ben arról szóltak a hírek, hogy Dózsa László rejtélyes betegséggel küzd, orvosai sem tudják, mi lehet a baj, néhány hónap alatt 30 kilót fogyott. Több hetet töltött kórházban, ahol kiderült, a betegség a szívére húzódott. 

- Még tavaly rosszul lettem itthon, és olyan súlyos lett az állapotom, hogy kórházba vittek. Egyik kórházból a másikba vittek, vizsgáltak, de csak nem javult a helyzet. Lázam volt, alig kaptam levegőt, és úgy éreztem, hogy kimegy belőlem minden erő. Nem voltam koronavírusos, egyszerűen nem tudják, hogy mi lehet a baj - mesélte 2022 januárjában a Blikknek

Cover-fotó: MTI/Kovács Tamás

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük