Emlékszel még Dőry Virágra? Az egzotikus szépségű színésznő így néz ki 75 évesen

Dőry Virág több mint 50 évvel ezelőtt kapta első szerepét.

Dőry Virág 2017
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Top olvasott cikkek

Dőry Virág 1966-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már egy évvel korábban láthattuk Gaál István Zöldár és Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjében. A hatvanas évek második felében a Vígszínházban és a József Attila Színházban szerepelt, 1969-ben pedig a Radnóti Színház társulatának tagja lett.

A szélesebb közönség a kilencvenes években zárta a szívébe, amikor szerepet kapott a Szomszédokban: ő keltette életre öt epizódban Zsókát, aki a történet szerint a Trokán Péter által megformált Szelényi János erdész első felesége volt.

Dőry Virág 1990-ben jelmeztervezőként is elkezdett dolgozni, az azóta eltelt mintegy három évtized során pedig közel 150 előadásban viselték a színészek az általa tervezett ruhákat. Huszti Péter színművész és Makk Károly rendező egykori felesége a közelmúltban a Hogy volt?! című tévéműsor vendége volt, a 75 éves színésznő pedig szokás szerint pillanatok alatt mindenkit elbűvölt.

Ma 75 éves Béres Ilona - Emlékszel még, Az aranyemberben milyen gyönyörű volt?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük