Ritkán látott fiatalkori fotón Domján Edit - Gyönyörű volt pályakezdő színésznőként

Domján Edit 45 évvel ezelőtt a mai napon lett öngyilkos. Rá emlékezünk.

Domján Edit halála
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Domján Edit a 20. század második felének kimagasló színésznője volt, aki már gyerekkorában felhívta magára tanárai figyelmét, hiszen a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején nagy sikerrel szerepelt különféle iskolai rendezvényeken és szavalóversenyeken. Kislányként ekkoriban határozta el, hogy színésznő szeretne lenni, ezért aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett, ahol 1954-ben szerezte meg diplomáját.

Az 1932. december 25-én született színésznő 1960-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, 1963-ig a budapesti Petőfi Színházban játszott, 1964-től haláláig pedig a Madách Színházban lépett fel. Színészi pályafutása mindössze 18 évig tartott, a mintegy két évtized alatt pedig közel nyolcvan színházi és tíz filmszerepben bizonyította egyedülálló tehetségét, a számtalan rádió- és tévéjátékról nem is beszélve, amelyekben szintén hallhattuk-láthattuk.

A főiskola elvégzése után először 1954. április 13-án lépett fel a Sevillai borbélyban, amiben Roxinát játszotta, utolsó premierjén 1972. szeptember 15-én pedig a Candida címszerepében tündökölt. A színpadi szerepek mellett mozgóképen is felejthetetlen alakításokkal nyűgözte le a nézőket. 1960-ban kapta élete első filmszerepét Herskó János vígjátékában, a Két emelet boldogságban, de forgatott Jancsó Miklóssal (Oldás és kötés), Makk Károllyal (Az utolsó előtti ember) és Szemes Mihállyal (Az alvilág professzora) is.

1972. december 26-án, tragikusan fiatalon és váratlanul bekövetkezett halála mélyen megrázta az egész országot, hiszen személyében a hatvanas évek egyik legeredetibb és legtehetségesebb színésznőjét tisztelhettük. Mindössze negyvenéves volt, amikor önkezével véget vetett életének, születésnapját pedig az előző nap ünnepelte.

- Akkor én hetekig, a Balaton mellett, olyan épületben laktam, melyet gyönyörű park, sok száz, talán ezer fa vett körül. S amikor este a rádió őróla is mondta, hogy tragikus hirtelenséggel - elcsavartam a hangláda gombját és kimentem a parkba. Parkba? Pusztaságba. Elmentek a fák. Elment a bükk, cser, fenyő, a tiszafa. Hogy aztán másnap visszajöttek? S élik azóta is bükk, cser, fenyő és tiszafa életüket? Edit nem jött vissza. Hogy miért, az csak ő tudná megmondani. S mondja is, hallgassák hangjában, szóejtésében azt a hasonlíthatatlant, azt a szerepen túlit, ami elmondja rövid tündöklését városunkban, országunkban, és lényének sohasem szűnő csillámlását a halálban - emlékezett meg róla Zelk Zoltán Kossuth-díjas költő.

Képes összeállításunkban a 45 éve elhunyt Domján Editre emlékezünk, aki fájó űrt hagyott maga után.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük