Bolti eladónak készült, szexszimbólum magyar színésznő lett belőle
Dobó Kata sosem hallott részleteket árult el pályája kezdetéről. Mint kiderült, nem készült színésznőnek.
A fiatal, pályakezdő Dobó Katának nem szerepelt a tervei között a színészmesterség, az élet mégis mást tartogatott számára.
Dobó Kata vallomása
Dobó Kata az 1997-es, A miniszter félrelép című filmmel országos ismertséget szerzett magának, egyik pillanatról a másikra szexszimbólum lett. Most kiderült, nem voltak színészi ambíciói, Földessy Margitnak köszönhetően azonban mégis ebbe az irányba indult karrierje.

A színésznő három évig járt a jövőre fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióba. A színész-filmrendező a Duna délutáni magazinműsorában, a Családi kör élő adásában kijelentette, a Balázs Béla-díjas színésznőnek köszönheti, hogy megszerette a szereplést.
Földessy Margit több tanítványából vált sikeres színművész, köztük Dobó Katából is. Az 1995-ben készült Éretlenek című televíziós sorozatban feltűnt ifjú tehetséget kezdetben Földessy Margit vette szárnyai alá, hogy segítsen leküzdeni neki a szereplés okozta lámpalázát.
- Mindent, gyakorlatilag az egész pályámat Margitnak köszönhetem. Általa ki tudtam lépni a komfortzónámból, és lett elég bátorságom, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Gátlásos fiatal voltam, sosem akartam látható lenni vagy szerepelni. A pályaterveim odáig terjedtek, hogy bolti eladó leszek - mondta az ötvenéves színésznő.
Dobó Kata 25 év után felvette a zöld miniruhát: A miniszter félrelépben láttuk rajta először
Dobó Kata 48 évesen kapta magára azt a szexi darabot, amelyben az egész ország megismerte.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















