Dobó Katát A miniszter félrelép tette sztárrá: ezért szégyellte, hogy szerepelt benne

Dobó Kata 1997-ben kapta meg A miniszter félrelép női főszerepét. Ezért szégyellte sokáig a filmet.

Dobó Kata A miniszter félrelépről
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Dobó Katának pár éven belül összejött minden, amire egy fiatal, pályakezdő színésznő vágyhat: 1997-ben elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és még ugyanebben az évben leforgatta azt a filmet, ami országosan ismertté tette.

A miniszter félrelép Marosi Tündéjeként valóságos szexszimbólummá vált, de ő a legkevésbé sem örült ennek a címnek, sőt épp ellenkező érzések voltak benne.

Dobó Kata A miniszter félrelépről

Minderről a Szavakon túl című műsorban nyílt meg. Elárulta, bár jólesett a hirtelen jött figyelem, azt nem élvezte sokáig, ugyanis úgy érezte, az emberek túlnyomó többsége nincs jó véleménnyel róla.

- Véleményt formáltak rólam, elkezdtem ezt elhinni - leginkább a rosszat. Nem volt sok jó vélemény, hiszen egyszer csak mindenki engem irigyelt, az irigység nem szül jó, pozitív gondolatokat. 

Nem örült a már említett szexszimbólum jelzőnek sem, amikor a műsorvezető, Kadarkai Endre rákérdezett, hogy imponált-e neki, meglepő választ adott:

Hát nem imponált! Képzeld el, legalább tíz évig konkrétan szégyelltem A miniszter félrelépet!

Mindez azért volt, mert olyanokat sugalltak neki, hogy érdemtelenül kapta meg a szerepet, hiszen nem járta végig a szamárlétrát.

Dobó Kata 25 év után felvette a zöld miniruhát: A miniszter félrelépben láttuk rajta először

Dobó Kata 48 évesen kapta magára azt a szexi darabot, amelyben az egész ország megismerte.

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Cover-fotó: Profimedia

Ezt is szeretjük