Családi fotók! Tiszta apja Dévényi Tibor nagyobbik fia, Dani
Dévényi Tibor nagyobbik fia, Dániel apja nyomdokaiba lépett, ugyanis egy rádiónál dolgozik lemezlovasként.
Dévényi Tibor hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb tévésztárja, aki két fiú büszke apukája. Kisebbik fia, Máté kilencéves, míg nagyobbik fia, Dániel már 23 - a róluk készült képeket elnézve pedig le sem tagadhatnák egymást.

Dévényi Dániel és édesapja a napokban a TV2 Mokka című műsorának voltak a vendégei, ahol Gombos Edina faggatta őket. Dani elmondta, hogy nem esett messze az alma fájától, ugyanis lemezlovas édesapja nyomdokaiba lépett.
A retrót meghagyja apukájának
Dévényi Dániel egy országos kereskedelmi rádiónál műsorvezető, ahol elsősorban fiataloknak szóló klubzenéket kever, míg az elmúlt évtizedek retróit meghagyja édesapjának, aki a hetvenes években az első magyar DJ-ként tett szert hírnévre.
A beszélgetés során természetesen szóba került Dévényi Tibor Három kívánság című műsora is, amelyben Tibi bácsi lehetővé tette a gyerekek számára, hogy találkozzanak kedvenc zenészeikkel, sportolóikkal, előadóművészeikkel.
A Három kívánság évtizedekig hatalmas sikerrel futott az M1-en, számtalan világsztár teljesítette a gyerekek kívánságáit Tibi bácsi jóvoltából. A Három kívánságot később a Tibi bácsi elintézi című, hasonló tematikájú szórakoztató műsor váltotta fel.
Minden kívánsága teljesült
Dévényi Dani elmesélte, hogy édesapja kiskorában gyakran magával vitte a forgatásokra, így a színfalak mögött neki is lehetősége nyílt külföldi sztárokkal találkozni. Elmondása szerint éppen ezért neki nem három, hanem az összes kívánsága teljesült.
A nyolcvanas évek végén súlyos autóbalesetet szenvedett Dévényi Tibor tavaly azzal került a címlapokra, hogy 22 év házasság után elvált sminkmesterként dolgozó feleségétől, Kathytól.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A válóper során ráhagyta újpalotai luxuslakását és a Velencei-tónál lévő nyaralóját, míg ő Pozsonyi úti lakását tartotta meg.
Fotók: Europress

















