Dér Heni: "4 hónapja elveszítettük egy kisbabát" - Az esti műsorban beszélt róla először

Dér Heni a Nyerő Párosban árulta el, hogy a hetedik hétben elveszítette kisbabáját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dér Heni már régóta vágyik egy kisbabára. Párjával, Bakos Gergővel olyan nagy közöttük az összhang, hogy már a második randi után összeköltöztek, és nem titkolták, hogy a családalapításba is belefogtak. 

A Nyerő Páros második adásában a szereplőknek egy olyan magánéleti titkukat kellett elárulniuk, amiről még sosem beszéltek, a többieknek pedig ki kellett találniuk, melyik páros írhatta a vallomást. Az énekesnő ekkor beszélt arról, hogy várandós volt, de pár hetes terhesen elvetélt. 

Dér Heni vetélés

"Négy hónappal ezelőtt elveszítettünk egy kisbabát, akit annyira vártuk. Azért mertük most ezt leírni, mert egymást támogatjuk és segítjük is ebben a nehéz időszakban. Abban is bízunk, hogy hamarosan újra átéljük a csodát, és végig is csináljuk együtt" - olvasta fel Czutor Zoli felesége, Zsanett a vallomást, amit döbbent csend fogadott. 

der-heni
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

A 34 éves sztár a kulisszák mögött azt mondta, a hetedik hétben kiderült, hogy méhen kívüli a terhessége, miután otthon összeesett, és azonnal műteni kellett. Nem voltak erre felkészülve, nem volt idejük feldolgozni, kibeszélni, egy darabig csak sodródtak az árral.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Járai Máté volt az első, aki könnyeivel küszködve kimondta az énekesnő nevét, akinek a történetét a többi sztár sem tudta sírás nélkül megállni.  

- Nagyon régóta szerettem volna már családot, csak nem találtam meg a hozzá illő partnert. El nem tudom mondani, mennyire boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk lesz. Utána egy hiba csúszott a gépezetbe, amire nem voltunk felkészülve. Ha nem a Geri lenne mellettem, akkor nagyon-nagyon rosszul viselném, de így, hogy ő van mellettem, nincs olyan játék - még ha veszítünk is -, egy pillanatra is megingatna minket, hogy összetartozunk. És ez emiatt van. 

der-heni-parja
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

- Nem így terveztük, hogy így fogunk megerősödni a másfél évünkben, de nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen jól lehet kezelni. Nagyon sok párt szétszakít egy ilyen trauma, de én miatta mertem leírni, mert ha nem lett volna ennyire mellettem, és nem csinálja velem végig, akkor nem ülnénk itt - mesélte el drámájukat Dér Heni a Nyerő Páros versenyzőinek. 

Dér Heni húga

Az énekesnő és Alexandra között nyolc és fél év a korkülönbség, ennek ellenére nagyon közel állnak egymáshoz. Mindketten boldog párkapcsolatban élnek, Dér Heni húgát februárban el is jegyezte a szerelme. 

Dér Heni 25 éves húga is gyönyörű - Alexandrát meseszép ruhában jegyezték el

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük