Rácz Jenőt jól leszólta Zámbó Krisztián barátnője - A többi sztárnak sem szimpatikus
A Nyerő Páros negyedik évadának első részben már látni lehetett, hogy Rácz Jenő és Zámbó Krisztián között lesznek konfliktusok.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Egymástól nagyon különböző párosokkal indult el hétfő este a Nyerő Páros negyedik évada. Az RTL Klub sztárpáros vetélkedőjében már az első rész után látszik, kik alkotnak cuki, kik különc párost, kik a megfontolt, és kik a harsány szerelmesek, ahogy az is, kik lesznek a legtöbb konfliktus okozói.  

A legharsányabb belépőt a folyton dalra fakadó Zámbó Krisztián és barátnője, Zsuzsika tudhatta magáénak, míg a legkevesebb párost Rácz Jenő és barátnője, Dóri ismerik. Ebből származhat hátrányuk, valamint abból is, hogy a sztárséf már az első napon több embernek nem lett szimpatikus. 

Rácz Jenő és Zámbó Krisztián a Nyerő Páros konfliktusforrásai

Miután a két-két lány közötti, erőnléti-ügyességi párbaj során eldőlt, melyik négy páros költözhet a villába (emellett nyolc egyhangú szavazattal eldönthették, melyik vesztes párosnak nem kell az udvaron aludnia a maradék hárommal), Rácz Jenő és párja kinézték maguknak a tágas luxuslakosztályt. El is foglalták a kanapét, és a séf minden betérő szemlélődővel tudatta, hogy a helyiségben ők szeretnének lakni. 

racz-jeno-parja
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

- Kezdjük a piramis csúcsával. Én azt gondolom, az úgy fair, hogy abban a szobában, amit kiválasztottunk, mi leszünk, és természetesen, ha ezzel mind egyetértetek, akkor összeteszem a két kezemet, köszönjük szépen. Ha valaki nem, akkor meg lehet harcolni - indokolta, miért nekik jár a lakosztály. 

A másik négy páros nem vitatkozott, szerintük is logikus, hogy az választ először, aki az első játéknak köszönhetően a legtöbb pénzzel rendelkezik, ebbe nem lehet belekötni. Rácz Jenő ugyanakkor kortesbeszédével nem szerzett magának barátokat. 

zambo-krisztian-parja
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

- Elkezdett dominálni a Jenő azzal, hogy ezt kitalálta. Ha a szimpátiáról beszélünk, akkor ez nem volt szimpatikus szerintem, hogy valaki a pénzzel jön, hogy neki van a legtöbb, akkor ő legyen a luxury - háborgott a kulisszák mögött Zámbó Krisztián.  

czutor-zoli-felesege
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

- Ha végiggondoljuk, hogy kikkel lehet a legnehezebben együtt élni hosszabb távon ebben a házban, akkor nekem két páros ugrik be elsőre: az egyik a Rácz Jenőék, a másik a Zámbó Krisztiánék. És mind a kettő a csávó miatt - ezt már Czutor Zoli énekes mondta. 

jarai-mate-felesege
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

- Az első nap tapasztalatai alapján talán Rácz Jenőt érzem magamtól a legtávolabbnak. Nem ismerem őt. Azt gondolom, nagyon-nagyon sokat küzdött azért, hogy ebben a pozícióban legyen, ahol most van, viszont ő ragaszkodik is ehhez a pozícióhoz minden egyes helyzetben - foglalta össze véleményét Járai Máté Jászai Mari-díjas színész.

A cikk az ajánló után folytatódik

Rácz Jenő is érezte, hogy Zámbó Krisztiánnal nem valószínű, hogy egy húron fognak pendülni, és vele, illetve párjával még lehetnek összetűzései. 

- Ha kellene, hogy mondjak egy párt, akitől szerintem jobb, ha egy kicsit tartunk, az a pár a Krisztiánék lennének. Én úgy gondolom, hogy ott nagyon nagy rafináltság van, nagyon dörzsöltek. És azt is gondolom, hogy ők nagyon ügyesen tudják akár megtekerni is a dolgokat, ide meg oda kedveskedni. Csak úgy tudok kedves vagy tiszteletteljes lenni, hogyha engem is tisztelnek. 

racz-jeno
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

Rácz Jenő a második rész előzetesében is azt mondogatja, hogy "Krisztiánékkal meg fog gyűlni a bajunk!", míg az énekes menyasszonya, Zsuzsika fitymálóan megjegyzi párjának a Michelin-csillagos séfről:

A szakács gyerek süthetne egy rántottát!

Rácz Jenő párja lefogyott

Gyuricza Dórit A Konyhafőnök hatodik évadában ismerhettük meg, ahol azonnal levette a lábáról a séfet. Már akkor is igazi bombázóként ragadott fakanalat, ám az utóbbi hónapokban még inkább kirobbanó formába hozta magát. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen vékony lett Rácz Jenő barátnője.

Ezt is szeretjük