26 éve együtt - Demjén Rózsi szívét ez a szőke hölgy rabolta el
Demjén Ferenc két sikertelen házasság után találta meg az igazit Rebecca személyében.
Demjén Ferenc két sikertelen házasságot tudhat maga mögött, harmadik feleségében azonban saját bevallása szerint megtalálta élete nagy szerelmét.
Az ország Demjén Rózsija, aki ma, december 21-én ünnepli 70. születésnapját, első házasságát nagyon fiatalon, a húszas évei elején kötötte egy fiatalabb lánnyal, akivel csupán szülői beleegyezéssel házasodhatott össze. A frigy - talán koruk miatt is - nem tartott sokáig. Második nejével már hosszabb időt, 12 évet töltöttek együtt, a legutolsóval, az amerikai származású Rebeccával pedig immár 26 éve vannak együtt jóban-rosszban. Az énekes mindig megható szeretettel beszél párjáról, aki mindig mellette állt a megpróbáltatások, így a súlyos cukorbetegséggel vívott küzdelem során is.
Fotók: demjenferencrajongokklubja.network.hu
25 évvel idősebb férfiba szeretett bele a magyar színésznő
Volt, hogy Gregor Bernadett nős férfiba szeretett bele. Képeken a színésznő egykori férjei.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció