Ő Demjén Ferenc amerikai felesége: Rebeccával 30 éve szerelem volt első látásra
Demjén Ferenc és Rebecca is túl voltak már két váláson, amikor egymásra találtak egy New York-i kávézóban.
Demjén Ferenc igazi nőcsábász hírében állt. Saját bevallása szerint is imádta a szebbik nemet: a nők számára az inspirációt és ihletet testesítették meg. Sok szerelem volt az életében, kétszer vált el, mielőtt megismerte volna a nagy őt.
Mindennek több mint harminc éve, ma már csak egy asszony létezik a számára. A szíve csakis amerikai és dán származású feleségéért, Rebeccáért dobog.
Demjén Ferenc és felesége
Közös történetük a ’80-as évek végén kezdődött az Egyesült Államokban. Az ország Demjén Rózsija akkor már túl volt két házasságon, a háromgyermekes édesanya szintén.
Egy New York-i kávézóban hozta össze őket az élet, ott és akkor első látásra egymásba szerettek, azóta szinte elválaszthatatlanok. Először együtt járták be Amerikát, majd Dióspusztán telepedtek le, a mai napig többhektáros birtokukon élnek.
Igazi szimbiózis van köztük, mindketten imádják a vidéki életet, hogy rengeteg állattal osztják meg az óriási házukat: lovakat, szamarakat, kutyákat és macskákat is tartanak. A munkamegosztás is olajozottan megy. A zenész alkot, az asszony pedig az adminisztratív dolgokat és a főzést intézi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagy az idill köztük, de azért néha vannak apróbb vitáik, összezördüléseik, ezeket bátran vállalják a nyilvánosság előtt.
- Tapasztalt házasok vagyunk: a szeretet mellett megtanultuk tolerálni egymást. Az ember ezeket a dolgokat csak idősebb korára érti meg, szerintem érettebb korban ezért kellemesebb és jobb az együttélés - írta meg az előadó szavait a Story.hu.
Ezt a külső szemek is így látják: a Bikini frontembere, D. Nagy Lajos többször járt már náluk, első kézből tapasztalhatta meg, milyen harmonikus párost alkotnak.
- Rebecca egy csupa szív, de nagyon kemény, erős kezű nő, amióta csak ismerem, mindig mindenben támasza volt Rózsinak. Ő a racionális fél, míg az én jó barátom az emocionális, aki lesöpri a gondokat a válláról, és nem foglalkozik a hétköznapok apróbb dolgaival.
Ernyey Béla és felesége
Ernyey Béla és jogász felesége között 38 év a korkülönbség. A színész és Dóra 14 esztendővel ezelőtt találtak egymásra. Ugyan kapcsolatuk kezdetén sokan nem jósoltak nekik nagy jövőt, ők rácáfoltak a kétkedőkre.
Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége álompár: 2008-ban sokan nem jósoltak nekik nagy jövőt
Ernyey Béla és Balaton Dóra 2022-ben kapcsolatuk 14., házasságuk 13. évfordulóját ünneplik.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Mohai Balázs