Rég láttuk Delhousa Gjont és 44 évvel fiatalabb menyasszonyát: így szerepeltek együtt az esti műsorban
Delhusa Gjon 62, Fanni 18 éves volt, amikor megismerkedtek, ám a kapcsolatok úgy fest, kiállja az idő próbáját a korkülönbség ellenére is.
Delhusa Gjon és menyasszonya, Fanni között 44 év a korkülönbség, a nő 18 éves volt, amikor megismerkedtek.
Delhusa Gjon menyasszonya
Delhusa Gjon 62, Molnár Fanni 18 éves volt, amikor megismerkedtek, a köztük lévő 44 év korkülönbség miatt pedig sok támadást kaptak. Úgy fest azonban, hogy a károgóknak nem volt igazuk és szerelmük kiállja az idő és a korkülönbség próbáját is, immáron jegyben járnak.
A páros most a Tények kamerái előtt meséltek kapcsolatukról, ahol az is kiderült, hogy Delhusa Gjon anyának hívja az anyósát, aki nem mellesleg fiatalabb nála. Mint kiderült, nagyon jó kapcsolatot ápolnak, szinte minden nap beszélnek.
Fanni abba is beavatta a nézőket, hogy ő sosem tudta elképzelni, hogy vele egykorú párja legyen, úgy gondolja ugyanis, hogy a húszas éveik elején járó férfiakkal nem tud mit kezdeni.
- Nem tudtam volna elképzelni párként magam mellé egy korombelit. 18 évesen, meg a húszas évei elején – tisztelet a kivételnek – a fiúk többsége szerintem borzasztó éretlen - mondta.
Az is kiderült, hogy általában a 72 éves énekes a kompromisszumkészebb a kapcsolatban, az esetek többségében ő kér bocsánatot, de a megegyezésre való hajlam kialakításában sokat tanított Fanninak.
Delhusa Gjon 3 felnőtt fiával a tévében: Philipp, Maco és Flávi csak ritkán láthatóak
Delhusa Gjon fiaival együtt szerepelt az Ütős ötös vetélkedőben. Nem sokszor láthattuk őket így négyesben.
ElolvasomCover-fotó: Velvet/Kaszás Tamás
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció













