Czene Attila 113 kilóra hízott daganatos betegsége miatt: az úszó először beszélt erről
Czene Attila a Palikék Világa by Manna című műsorban beszélt rákbetegségéről és az azzal is összefüggő túlsúlyáról.
Czene Attila 1992-ben, a barcelonai olimpián 200 vegyesen bronzérmet nyert, négy évvel később, Atlantában pedig a 200 vegyes döntőjében egyéni csúccsal és olimpiai rekorddal megszerezte a bajnoki címet.
Visszavonulása óta is aktívan részt vesz a magyar úszósport életében, volt a FINA - Nemzetközi Úszószövetség - Sportolói Bizottságának tagja és a Magyar Úszó Szövetség Elnökségi tagja. 2013 óta a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökének választották.
Czene Attila rákbetegsége
Palik László YouTube-csatornájának legújabb, Palikék Világa by Manna videójában a 47 éves sztár azt mondta, Dominikán, Az Exatlon Hungary című műsorban nem tudott volna találkozni Palikkal, mert az edzettségi szintje nagyon távol került a TV2 műsorában szereplőkétől.
- Azonkívül, hogy sok-sok kilót felszedtem magamra, annyival boldogabb is lettem az évek alatt. Négyéves a kislányunk. Ez az első és a legfontosabb az életemben, ami vele kapcsolatos, az mind csodálatos.
Czene Attila 2007-ben vette feleségül Bánhidi Petra táncművészt, kislányuk, Laura 2017 novemberében született meg. Palik László a beszélgetés során megjegyezte, nem korán jött az egykori profi úszó gyermeke.
- Nem. Voltam beteg is, volt daganatos betegségem, abból kikerültem, kigyógyultam. Öt évet mondanak, hogy annyit kell várni, amíg az ember gyógyult, de én szerencsésebbnek mondhatom magam az átlagnál, pár hónapig tartott maga a felfedezés, a műtét és a rehabilitáció.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Czene Attila a túlsúlyáról is beszélt: az orvosok a rákbetegsége diagnosztizálása után azt mondták neki, inkább túlsúly legyen rajta, mint fordítva. Ő úgy érzi, a túlsúlynak ugyanannyi rizikója van, mint néha amennyi előnye, és bevallotta, nála a pluszkilók jó pár éve a lustasággal függnek össze.
- Hála istennek csak ez az egy problémám van az életben saját magammal, hogy most feladatom van. Valószínűleg ez is a versenysportból fakad, hogy mindig szeretek célokat és kihívásokat kitűzni magam elé.
Egészen 113 kilóig elmentem. Amikor világcsúcsokat úsztam, akkor 73 kiló volt a tömegem. Ez nagyon nagy különbség.
- Már nem vagyok élsportoló, és az életkorból adódóan is ezt le kell felezni. Azt gondolom, hogy körülbelül 20 kiló túlsúly van rajtam, ez nagyon sok - vallotta be Czene, aki most érzi úgy, a túlsúlya már akkora teher, hogy eljött a változtatás időszaka.
Szilágyi Áron és felesége az Év Sportolója Gálán
A férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áront, a nőknél pedig a négyessel győztes, egyesben ezüstérmes kajakos Csipes Tamarát választotta meg a 2021-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Szilágyi Áron feleségével, Bettivel jelent meg Az Év Sportolója Gálán. Képes összeállításunkban megnézheted az est sztárpárjait.
Szilágyi Áron felesége, Betti az Év Sportolója Gálán csillogó estélyiben tündökölt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- kiss gergely
- sportoló