Czene Attila megmutatta kétéves lányát - Laura tündéri kisgyerek
Czene Attila és Bánhidi Petra kislánya elképesztően megnőtt.
Czene Attila és Bánhidi Petra kettőse a 2006-os Szombat Esti Láz című műsorral vált az ország kedvencévé. Esküvőjükre a műsor után, egy romantikus lánykérést követően, 2007-ben került sor.
Az úszó olimpikon és a világbajnok versenytáncos azóta szülők lettek, kislányukat 2017 decemberére várták, aki a kiírt időpont előtt öt héttel, szerencsére makkegészségesen jött világra, és azóta is nagyon szépen fejlődik.
Laura szépen cseperedik, a novemberben kétéves csöppség már szabályosan rohangál, és habár még nem beszél, mindent megért, amit mondanak neki.
- Most abban a szakaszban van, hogy folyamatosan dúdolgat. Egyéves kora óta jár, tavaly karácsonykor indult el. Először csak egy lépést tett meg, aztán hármat, majd tízet. Most már szabályosan rohangál, úgyhogy elmúlt az az időszak, amikor még úgy lehetett rá vigyázni, hogy egy helyben ült az ember - mesélte nevetve az atlantai olimpia aranyérmes úszója a Story magazin augusztusi számában.
A 45 éves Czene Attila nem tud betelni kétéves kislányával, és bevallotta, bár először kisfiút szeretett volna, ma már nagyon örül neki, hogy másként alakult.
- Csodálatos érzés, bár nem tagadom, eredetileg fiút szerettem volna, elképzeltem, milyen büszke leszek majd valamikor a fiamra. De cseppet sem bánom, hogy másként alakult. Mások mondják, hogy az új szerepvállalástól más ember lettem. Én úgy érzem, nem baj, hogy nem tíz évvel hamarabb született a kislányunk, most teljesen másképp tudom feldolgozni ezt az állapotot - vallotta be a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke a lapnak.
A kis Laurát először félévesen mutatták meg a magazinban.
A szülőkben már felmerült a családbővítés gondolata is. Míg Petra minél hamarabb szeretne lányának egy kistestvért, addig az egykori úszó még pár évet várna a kistestvérrel, de abban mindketten egyetértettek, hogy Laura ne egykeként nőjön fel.
Szabó Zsófi kisfia
Szabó Zsófi kisfia nemcsak az édesanyját varázsolja el, a szinte mindig mosolygós kisfiúért a rajongói is odáig vannak. Nem csoda, a műsorvezető cukibbnál cukibb képeket tölt fel róla a közösségi oldalára.
Szabó Zsófi hajasbaba kisfiánál nincs ma cukibb - Mendel friss fotóitól elolvadtunk
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kovács ákos