Csősz Bogi egy éve vált el milliárdos férjétől: ezzel keres most pénzt
Csősz Bogi önálló, független üzletasszony, aki több területen is bizonyít.
Csősz Bogi és volt férje, a török milliárdos, Burak Talu válását tavaly júliusban mondták ki hivatalosan is. Az üzletasszony májusban árulta el, hogy ismét szerelmes lett, párja civil szakmát űző férfi, akivel tökéletesen összeillenek.
A 39 éves színésznő a Reggeliben mesélt arról, hogy mivel is foglalkozik jelenleg, és hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletét és a munkát.
Csősz Bogi foglalkozása
Csősz Bogi az építészet világában talált rá igazán önmagára és az álomhivatására, rengeteg felkérést kapott az évek során, amelyeknek mindig örömmel tesz eleget.
- A mostani időszakban főként a belsőépítészettel foglalkoztam, és két szállodát is átvettünk, sok mindent segítettünk nekik. Elsősorban török vállalkozókkal dolgozom együtt. Sokszor kijárok Isztambulba ezek miatt, leellenőrzöm a folyamatokat.
Volt férjével a válásuk ellenére is jó kapcsolatban maradtak, viszonyuk baráti, és az üzleti dolgokban is számíthatnak egymás segítségére.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A régi kapcsolataim szerencsére megmaradtak, és építem a kapcsolatokat továbbra is. A törökök gyártásban szerintem nagyon jók. A válástól függetlenül nagyon jó a volt férjemmel a kapcsolatom, nagyon okosan úgy gondoltam, hogy továbbra is érdemes velük együtt dolgozni.
Csősz Bogi igazi energiabomba, aki teljes erejével a karrierjére fókuszál, ráadásul a színészkedésnek és produceri munkáinak sem intett búcsút.
- Úgy alakult, hogy egyre több mindenben felkerestek kintről. Rengeteg dologgal foglalkozom egyébként. A színészkedést sem hagytam abba, ebben az évben van két projekt is, amire felkértek, ez nagyon jó érzés, és már várom. Amellett, hogy belsőépítészeti munkákat is csinálok, produceri és színésznői felkéréseknek is eleget teszek. Nem áll meg soha az élet, és egy nagyon ügyes csapat áll mögöttem, sokszor hétvégenként is dolgozom.
Szerelmével idilli a kapcsolatuk, az üzletasszony igyekszik helytállni a magánéletében és a karrierjében is.
- A párommal minden rendben van, próbálom bevonni a kis életembe, de nyilván elég sok időm a munkával telik, úgyhogy annyira nem tudok teljes mértékben erre fókuszálni. Sok kihívás járt azzal, hogy hazaköltöztem, de sokat járok Törökországba is. Sosem léptem ki egy pillanatra sem abból, hogy én egy dolgozó, karrierista nő legyek.
Nézd meg Csősz Bogi luxusautóját is!
Fekete sportautójával mindig feltűnést kelt, bármerre is járjon éppen.
Csősz Bogi luxusautója egy budapesti lakás árát éri: csak két darab van belőle az országban
Csősz Bogi élete csupa luxus és csillogás, jelenleg ezzel foglalkozik az üzletasszony.
ElolvasomCover-kép: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- divattervező