Csősz Bogit alig ismertük fel - Rengeteget változott a Feleségek luxuskivitelben sztárja
Csősz Bogi sokat változott a Feleségek luxuskivitelben 2017-es indulása óta.
Két év kihagyás után idén visszatér a VIASAT3 saját gyártású reality műsora, a Feleségek luxuskivitelben. Már megkezdődött a harmadik évad epizódjainak forgatása - ezt Csősz Boglárka osztotta meg a közösségi oldalán.
Az első évad első része 2017 szeptemberében került adásba. Az első széria után Rubint Réka kiszállt, és Vasvári Vivien, Csősz Boglárka, Köllő Babett és Smaltig Dalma mellé 2018-ban csatlakozott Yvonne Dederick és Polgár Tünde. Dalma a 2020 tavaszán jelentkező harmadik évadban már nem vesz részt.
Csősz Bogi a Feleségek luxuskivitelben 3. évadában
A Bors február végén leplezte le a Feleségek luxuskivitelben két új résztvevőjét. Két divattervező csatlakozik a VIASAT3 reality műsorába: Nagy Noémi, a Prieston márka alapítója és Molnár Nini, aki táskáival robbant be. Utóbbi egy kicsit kakukktojás, hiszen még hajadon.
Az első évad óta Csősz Bogi változott a legtöbbet: vörös hajjal ismertük meg, 2020-ban pedig szőkére váltott.
A legnagyobbat Vasvári Viviennel fordult a világ. Az első évadban még csak készült az esküvőjére, a másodikban várandós volt kisfiával, 2018 augusztusában, a Lagzi luxuskivitelben címet viselő különkiadásban pedig a nézők pazar esküvőjét láthatták.
2018 szeptemberében Fecsóval megnyerték az RTL Klub Nyerő Páros című sztárpáros vetélkedőjét, ezért is lepett meg mindenkit, amikor egy évvel később, 2019 szeptemberében kiderült, hogy válnak. A 29 éves sztárra azóta rátalált az új szerelem: 2019. december 6-án, Mikulás-nap ismerkedett össze egy jóképű üzletemberrel, Zsigmonddal.
Vasvári Vivien új párja
Vasvári Vivien január végén azt ígérte, február 14-én a nagy nyilvánosság előtt is megmutatja új párját. Ígéretét betartotta, Valentin-nap az Instagram-oldalán posztolta közös fotójukat a malajziai nyaralásukról, amelyen először látszik a férfi arca.
Vasvári Vivien végre megmutatta új párja arcát - Zsigmond ilyen jóképű pasi
Vasvári Vivien ígéretéhez híven, február 14-én megmutatta a szerelmét.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- csősz boglárka
- feleségek luxuskivitelben
- viasat 3
- frizura
- ilyen volt ilyen lett
- így néz ki most
- Hazai sztár