Csobot Adél és Istenes Bence végre megmutatták kisebbik fiuk arcát
Csobot Adél és Istenes Bence címlapon szerepel két fiával.
Csobot Adél és Istenes Bence februárban a Story-gálán azt nyilatkozták, gyerekeiket nem szeretnék mutogatni, igyekeznek fiaikat óvni a rivaldafénytől. Nátánt, aki idén májusban harmadik születésnapját ünnepelte, már többször láthattuk, ám a csöppség arcát mostanában nem mutatták meg szülei, a tavaly augusztusban világra jött, mostanra kilenc hónapos Ádin arcocskáját pedig még egyáltalán nem láthattuk - mostanáig.
Csobot Adél és Istenes Bence a Best magazin címlapján mutatták meg fiaikat, a hetilap belső oldalain pedig nemcsak további fotókon látható a két kisfiú, de szüleik mesélnek is róluk.
A 25 éves énekesnő és a 32 éves tévés például arról is beszélt, hogy második kisfiuk felülírta a Nátánnal szerzett szülői tapasztalataikat, Ádin ugyanis teljesen más személyiség, mint a bátyja. Nála nem váltak be a korábbi altatási és etetési trükkök.
- Más helyeken alszanak el, az egyikük többet pihen, a másik pedig többet eszik. Azzal, hogy ketten vannak, a szülőség sokkal összetettebb és különlegesebb lett. (…) Jó testvérek, már most látszik a kicsin, hogy felnéz a bátyjára, kíváncsi és nagyon érdeklődő. Még sajnos nem tudnak együtt játszani, de mindig rajta csüng a tekintete, hogy mit csinál - árulta el a magazinnak Istenes Bence.
A sztárpár az Instagramon is kiposztolt néhány tündéri fotót fiaikról. Csobot Adél szülinapos fotóját a családjával ide kattintva nézheted meg.
Istenes Bencét az ennivalóan aranyos Nátánnal és a mosolygós Ádinnal pedig ide kattintva láthatod.
Csobot Adél azt mondta, a két gyerekükkel életre szóló kapocs köti össze Istenes Bencével.
- Nagyon fiatal, 18 éves voltam, amikor megismerkedtünk, akkoriban meggondolatlanok, szétszórtak voltunk, többször szakítottunk. Ma már sokkal szebb és biztosabb lábakon áll a viszonyunk, megbízunk egymásban, ismerjük a másik lelkét, titkait, félelmeit, szorongásait, ezáltal a mindennapokban a legjobb támaszai vagyunk a másiknak. Család lettünk, de a mai napig ugyanolyan szenvedélyesen élünk, amibe beletartoznak a viták és a rosszabb időszakok is - mesélte őszintén a fiatal édesanya.
A 2019-es Story-gála sztárpárjai
A huszadik alkalommal megrendezett Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gálára számos sztár érkezett a szerelmével, köztük volt az év műsorvezetőjének megválasztott Istenes Bence is, aki két gyönyörű gyermekének édesanyjával, Csobot Adéllal gálázott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- liptai claudia
Liptai Claudia kisfia rengeteget nőtt – Marci már ilyen nagyfiú
- sztár
- kunovics katinka