Csobot Adél 21 évesen lett várandós: ezért jó, hogy nagyon fiatalon lett anya
Csobot Adél 21 esztendős volt, amikor először várandós lett Istenes Bencétől. Nátánt 2016-ban, Ádint 2018-ban hozta a világra.
Csobot Adél alig volt nagykorú, amikor megismerte az ország: a 2012-es X-Faktorba 18 esztendősen jelentkezett. A műsor hatására nemcsak a karrierje indult el, hanem párjára is rátalált, Istenes Bencével ekkor szerettek egymásba.
A kapcsolatukból két gyermekük született. Az énekesnő 2016 májusában adott életet nagyobbik fiuknak, Nátánnak, majd két évvel később ismét gyarapodott a családjuk, Ádin 2018 augusztusában született.
Csobot Adél 21 évesen lett várandós
Az énekesnő nagyon fiatalon tapasztalta meg az anyaságot, 21 esztendős volt, amikor várandós lett, és 22 évesen szült először. Gyakran nekiszegezik a kérdést, nem bánja-e, hogy ilyen hamar vállalt gyereket. A NőComment! vendégeként mesélte el, szerinte mi az előnye annak, hogy korán jött az anyaság az életébe.
- Mindig azt szoktam mondani, és jó ebben hinni, hogy ha az egész életemet nézem, így tudok a legtöbb időt a gyerekeimmel tölteni, ha nagyon korán szülök - ecsetelte Liptai Claudiának és a többi vendégnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sztáranyuka egyébként már kiskamaszként tudta, nem fog sokat várni az anyukasággal, és azt is akkor döntötte el, hogy nem csak egy gyereket szeretne, nagycsaládos szülő akart lenni.
- 12-13 éves lehettem, amikor mondtam az anyukámnak, hogy nem leszek 23, és már lesz egy gyerekem. Ennyire tudatos voltam. Azt is tudtam, hogy nagy családot szeretnék. Soha nem volt kérdés, hogy egy gyerek, és ott vége, mindig úgy képzeltem el, hogy a vasárnapi ebédeken nagyon sokan leszünk, hosszú asztalnál ülünk, és mindenki egyszerre beszél.
Nem zárja ki azt sem, hogy Nátánnak és Ádinnak valamikor a jövőben kis testvére fog születni. Nem tudja, pontosan hány gyermeket szeretne, de azt elárulta, simán bevállalna még egy lurkót.
Csobot Adél bikiniben
Az X-Faktor új női mentora és Istenes Bence a fiaikkal együtt július elején is Horvátországba utazott. Csobot Adél innen az Instagram-oldalán egy fürdőruhás és az Insta-storyban egy bikinis képet is mutatott magáról.
Csobot Adél bikinis fotója Horvátországból: megmutatta formás fenekét is
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- istenes bence