Ma 50 éves Csisztu Zsuzsa – Felismered a szöuli olimpián, tinikori fotóján?
Csisztu Zsuzsát tornászként ismertük meg, majd évtizedeken át televíziózott.
Az 1970. február 15-én született Csisztu Zsuzsa ötévesen kezdett tornázni, 1982-től 1992-ig volt a magyar válogatott tagja. Több mint tízszer nyerte el a magyar bajnoki és háromszor a mesterfokú bajnok címet. Kitűnő helyezéseket ért el a világversenyeken is Isten éltesse Csisztu Zsuzsát!
Sportolói pályafutása után a televízióban kezdett el dolgozni, ahova Vitray Tamás hívta.
Csisztu Zsuzsa a szöuli olimpián
Csisztu Zsuzsa 1988-ban, 18 évesen részt vett a szöuli olimpián, ahol a nyolcadik helyet szerezte meg. A következő olimpián, Barcelonában már szakkommentátorként vett részt.
1990-ben ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatok és televíziózás szakon tanult az Egyesült Államokban, a Minnesota Egyetemen és olyan nagy csatornáknál gyakornokoskodott, mint a CBS vagy az NBC Universal. 1992-ben Vitray Tamás kérte fel szakkommentátornak a barcelonai olimpia idejére. Ezt követően a Magyar Televízió Telesport című műsorának szerkesztőségében kapott állandó státust.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
1998 és 2007 között a TV2 csatornához szerződött, ahol sportriporter-szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott. Közben 2003-ban a Klubrádióban indult sportmagazinja. 2007-ben az RTL Klub, majd 2009-ben alapítóként a Digi Sport Magyarország csapatának tagja lett, ahol 2016-ig számos műsor műsorvezetőjeként dolgozott.
1995-ben sportmenedzseri diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen. 1996-ban, az atlantai olimpiát követően Németh Gyula-díjat és nívódíjat, 2000-ben Ezüst Toll-díjat kapott. 2015 nyarán a Magyar Sportújságírók Szövetsége tisztújító közgyűlésén elnökségi taggá választotta, majd delegálta a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé. Az első női sportújságíró, aki szakmájában a MOB tagja lett.
Csisztu Zsuzsa 2006-ban összeházasodott dr. Ketskés Norberttel, következő évben pedig megszületett első fiuk, Krisztián Norbert. Második gyermekük, Adrián Mihály 2013 márciusában jött világra.
Csisztu Zsuzsa gyönyörű ruhákban
Csisztu Zsuzsa volt február elején a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 83., budapesti kongresszusának keretében megtartott díjátadó ünnepség női műsorvezetője. Az egykori tornászbajnoknő káprázatosan nézett ki a testhezálló, nőies idomait kiemelő estélyi ruhában, amelyet Hegedűs Évának köszönhet. Nem először választott magának alkalmi ruhát a Colorado Fashion kollekcióból. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen kreációkban nyűgözte le a közönséget az elmúlt egy évben.
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár