A Barátok közt tinisztárja volt - A 30 éves Csifó Dorina ma már boldog családanya
Csifó Dorina 2003 és 2008 között alakította Temesvári Noémi szerepét a Barátok köztben.
Csifó Dorina már kiskora óta arra készült, hogy egy szép napon színésznő lesz. Óvodás volt, amikor 1992-ben Koltai Judit színitanodájába járt. Pár évvel később olyan színházi darabokban szerepelt, mint az Annie, a Nyomorultak vagy a Pomádé király új ruhája. Országos ismertségre tinédzserként tett szert, 2004-ben, pillanatok alatt sokak szívébe belopta magát, miután megkapta a Barátok köztben Temesvári Noémi szerepét.
A színésznő 2007-ben döntött úgy, hogy otthagyja a Mátyás király teret, a karakterét 2008-ig alakította, ám a készítők úgy gondolták, nem írják ki Noémit a történetből, helyette egy másik színésznő, Gonda Kata kapta meg a szerepet. A karaktertől 2011-ben búcsúztak el végül.
Érdekesség, hogy amikor az RTL Klub sikerprodukciója a 20. születésnapját ünnepelte tavaly, a jubileum alkalmából több rég látott szereplő is visszatért egy-egy epizód erejéig a szériába, és természetesen Csifó Dorina is elvállalta a felkérést, így ismét Noémi bőrébe bújhatott. A színésznő az évek alatt rengeteget változott.
Csifó Dorina a Barátok közt után a zenei pálya felé kacsintgatott, még saját zenekara is volt, a CS.I.F.O. Akkoriban a videóklipjeiket is játszották a hazai zenecsatornák, egyik legsikeresebb a Könny a semmiért című daluk volt.
A zenélés mellett szinkronizált is, a mai napig ez az egyik fő foglalkozása, rengeteg filmes produkcióban hallhattuk a hangját. Bájosan csengő hangszíne miatt gyakran kérik fel rajzfilmekbe szinkronizálni, illetve tinédzser lányoknak is sűrűn kölcsönzi hangját. Olyan világsztárok szólaltak már meg az ő hangján, mint például Amanda Seyfried, Anna Kendrick, Miley Cyrus, Chloe Grace Moretz vagy éppen Hailee Steinfeld.
Ami a magánéletét illeti, 2011-ben férjhez ment 11 évvel idősebb szerelméhez, 2012 októberében született egy kisfiuk, Vince. Csifó Dorina házassága 2015-ben tönkrement, így egyedülálló édesanya lett, kisfiát azóta is ő neveli. 2018-ban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nyugdíjas anyukájának sokat köszönhet, aki bármikor segít neki otthon a gyereknevelésben.
Így néznek ki a Barátok közt tinisztárjai ma
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek napjainkban a Barátok közt tinisztárjai, mint például a Katát alakító Juga Veronika vagy az Ákos bőrébe bújó Somorjai Tibor.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!