Cserhalmi György rákbetegségéről vallott: „elkapták időben, megműtöttek, baromi nagy szerencsém volt”
A színész most már rendben van, de nehéz időszakot tudhat maga mögött.
Cserhalmi György elképesztően nehéz időszakon van túl, ugyanis 2020-ban rákos daganatot diagnosztizáltak nála. A súlyos kórt sikerült legyőznie, de mint mondta, hatalmas szerencséje volt.
Cserhalmi György a rákbetegségéről
A 76 éves színész az Abaházi Presszó című rádióműsorban vallott betegségéről. Elmondása szerint már rendben van, bár az elmúlt időszakban a munka helyett a kórházi ágyakhoz kötődtek a napjai. Még mindig bottal jár, bár elvileg már nem lenne szüksége rá.
- Mindenki mondja, a gyógytornász is, hogy már lassan el kéne felejteni. De valahogy ez a bot hozzám nőtt, mint egy útitárs - mesélte a Kossuth-díjas művész, akinél 2020-ban derült ki, hogy hasnyálmirigyrákkal küzd, másfél évvel ezelőtt azonban orvosa gyógyultnak nyilvánította.
Emberfeletti érzés volt… Elkapták időben, megműtöttek, baromi nagy szerencsém volt.
Felépülése ellenére azóta is több dologról kell lemondania Cserhalmi Györgynek, hiszen nem ehet például fűszeres, magyaros ételeket, és alkoholt sem fogyaszthat többé. Mint mondta, az első sokkal jobban megviseli.
Reviczky Gábor így vette át a Karinthy-gyűrűt: a napokban jelentette be, hogy legyőzte a rákot
A 74 éves Reviczky Gábor rangos kitüntetést kapott.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Zih Zsolt
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció