Híres énekesnő volt Cserhalmi György édesanyja - A Bánk bánban is láthattad

Cserhalmi György édesanyja legendás operaénekesnő volt.

Cserhalmi György anyja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Cserhalmi György emlékezetes színpadi és mozgóképes szerepeit rengetegen ismerik, hiszen 50 éves pályafutása során számtalan alkalommal lenyűgözte már a nézőket. A 69 éves színművészről azonban azt már sokkal kevesebben tudják, hogy édesanyja is elismert előadóművész volt: Varga Magda operaénekesnő, aki haláláig a debreceni Csokonai Színház operatársulatának meghatározó alakja volt

Varga Magda 1950-ben lett az Állami Népi Együttes tagja, egy évvel később a Magyar Állami Operaházhoz került, melynek kórusában 1956-ig énekelt. Ugyanebben az évben került Debrecenbe, ahol a Bánk bán című előadásban debütált Gertrudis királyné szerepében. 1958-ban énekelte először a Carment, amely karrierjének legkedveltebb és legsikeresebb szerepe maradt – olyannyira, hogy őt nevezték "a legjobb magyar Carmennek".

Varga Magda operaénekesnő.
Varga Magda operaénekesnő.
Fotó: Csokonai Nemzeti Színház

Varga Magda 1978-ban vonult vissza, majd tanítani kezdett: 1993-ig oktatott hangképzést és színpadi játékot a Zeneakadémia debreceni tagozatán. Mintegy két évtized után, 1997-ben tért vissza a színpadra, miután Czeizel Gábor rendező meghívta őt néhány prózai szerepre. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Cserhalmi György legendás édesanyja 2015-ben hunyt el 93 éves korában.

Ő Cserhalmi György egyetlen lánya - Fotókon a ritkán látott Sára

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük