10 éve halt meg Bujtor István - Özvegye meglepő dolgot árult el
Bujtor István özvegye, Judit ápolja a színészlegenda emlékét.
Bujtor István tíz évvel ezelőtt, 2009. szeptember 25-én hunyt el. Özvegye, Bujtor Judit azt mondta, a gyász örökké tart, az nem igaz, hogy az idő gyógyír mindenre, picit talán csak enyhíti a veszteség okozta fájdalmat. Az asszony számára egyfajta gyógyír, hogy néhai férje emlékét őrizheti a nevét viselő Bujtor István Szabadtéri Színpad igazgatójaként, amit a színész-rendező 16 évvel ezelőtt hozott létre Tihanyban.
Bujtor István a Balaton szerelmese volt, több filmjének is a magyar tenger a fő helyszíne. 2013-ban szobrot is avattak a tiszteletére Balatonfüreden. A színész szívesen hajózott és pihent a tó partján, feleségével a nyarakat Tihanyban töltötte, ezért is alapított éppen a félszigeten színházat.
- Ha bejössz a színházba, rögtön látod a domborművét. Szerintem ezért van értelme az életnek, hogy valami olyat folytatsz, ami örök. Fantasztikus érzés, hogy tavaly 13 ezer ember volt kíváncsi az előadásokra. Már 24 előadást tudtunk színre vinni, a vígjátékok és a szórakoztató darabok mellett gyerekelőadásokat és koncerteket is.

- Idén minket is elért a retróhullám. Minden évben kell valamit újítani, hiszen van egy törzsközönségünk, és szeretnénk újabb embereket is megnyerni magunknak, így idén jött például Fenyő Miklós, a Neoton vagy Kiki is. Úgy gondolom, mindenki megtalálja a maga kedvére valót. Ez a színház is pontosan olyan, mint István filmjei: a négyévestől a 104 évesig az emberek hússzor is megnézik - mondta Bujtor Judit a Mokkában.
A teátrum nézői közül sok embernek van saját vagy családi élménye Bujtor Istvánnal, sokan mesélik Bujtor Juditnak, hogy forgatás során találkoztak vele, vagy szerepeltek is ők, illetve valamelyik családtagjuk egy-egy filmjében. Özvegye számára megható ezeket az emlékeket hallgatni, ugyanakkor az asszony kerüli azokat a helyeket, amik néhai férjéhez kötődnek.

- Tíz éve, amióta ő nincs, én a Balatonba a lábamat nem tettem be, pedig hívnak vitorlázni, sok barátom van.
Én a filmjeit soha nem néztem meg.
Örülök, ha a nézők a filmjeit meg a darabokat századszorra is megnézik, de számomra ez egy lezárt fejezet. Nekem ez így segíti a feldolgozást - árulta el a legendás színész özvegye.
A legismertebb magyar gyereksztárok egykor és most
Az Árvácska egykori gyerekszereplője, az 52 éves Czinkóczi Zsuzsa Csöre szívfájdító szerepe után szerepelt még több ismert magyar filmben, a 2017 őszén bemutatott Aurora Borealis - Északi fény című filmben is feltűnt, de nem színésznőként keresi a kenyerét. Kíváncsi vagy, hogy néz ki, és mit csinál Árvácska mellett Tutajos, a cuki kisfiú A pogány Madonnából vagy a Keménykalap és krumpliorr két szereplője? Képes összeállításunkból megtudhatod.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















