Súlyos betegség után elhunyt a legendás magyar zenész

65 éves volt

Elhunyt Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke.

Rövid, súlyos betegség után 65 esztendős korában 2014. április 27-én, vasárnap 13 órakor elhunyt Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, művészeti vezetője - tájékoztatta az MTI-t Beke Farkas Nándor, a zenekar főtitkára.

A főtitkár tájékoztatása szerint haláláról hamarosan közleményt adnak ki.

Az egyesület elnöke

Buffó Rigó Sándor 1949. április 18-án született Tatán. Halála előtt alig több mint egy héttel ünnepelte a 65. születésnapját.

Zenei tanulmányait 1957-ben kezdte, tanulóévei alatt apja, majd később id. Járóka Sándor zenekarában játszott, 1967 és 1968-ban többször szerepelt a Magyar Rádió Népi Zenekarában.

Prímásként a balatonfüredi Marina Szállóban mutatkozott be először, majd ezt követték a különböző budapesti és külföldi fellépések.1992-ben lett a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, majd 1994-től főtitkára. 2005 decemberétől volt a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke.

1995-ben a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapta meg. 1997-től a 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője. 2000-ben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével.

100 Tagú Cigányzenekar

A 100 Tagú Cigányzenekar kulturális egyesületi jogállással jött létre Budapesten, 1985. november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály temetésén, 1985 áprilisában fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/Sándor Buffó Rigó

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük