1,5 év után válik Brasch Bence és és színésznő felesége: meglepő közleményben tudatta a színész
Brasch Bence és Gál Réka Ágota 2024-ben keltek egybe, 2025-ben született meg közös gyermekük.
Brasch Bence közleménye sokakat meglepett, a színész bejelentette, hogy 1,5 év után válnak színésznő feleségével.
Brasch Bence és felesége válnak
Csak pár napja csapta fel a fejét a pletyka, hogy válságba került Brasch Bence házassága, ám a színész nem hagyta, hogy rajongói sokáig találgassanak, tegnap a közösségi oldalain egy közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy tényleg válnak feleségével, Gál Réka Ágotával.
- A boldog pillanatokat büszkén és könnyedén osztja meg az ember. Arról persze nehezebben beszélünk, ami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk - kezdte a posztban, melyből kiderült, hogy a hír igaz, válságban a házasságuk.
A közleményben leírta, hogy kisfiuk érdekeit szem előtt tartva a válás okairól nem szeretnének nyilvánosan beszélni, a jövőben is az lesz a legfontosabb számukra, hogy gyermeküket szeretetben és biztonságban neveljék.
Brasch Bence és Gál Réka Ágota közös gyermeke, kisfiuk tavaly márciusban látta meg a napvilágot, idén tavasszal már első születésnapját ünnepelte. Szülei óvják a nyilvánosság elől és látszólag válásuk következményeibe sem szeretnék az elkerülhetetlennél jobban belevonni.
Brasch Bencét megcsalta a párja: ezért bocsátott meg neki
Brasch Bence elmondta, előfordult már vele, hogy döntést kellett hoznia, hogy megbocsát vagy sem.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció












