A Barátok közt tinibálványa volt: Bozsek Márk 6 éve tűnt el a nyilvánosság elől
Bozsek Márk 2009-től 2014-ig játszotta a sorozat Szabiját, 2013-ban pedig az X-Faktorban versenyzett.
Az 1998 októberétől 2021 júliusáig futó Barátok közt rengeteg történetszálat vonultatott fel a maga 23 évada során. A felnőttek intrikái mellett a készítők mindig teret adtak a fiatalabb szereplőknek, akik a tinikorú nézőket vonzották a képernyő elé.
A szívtipró Fekete Szabolcs figurájáért biztosan sokan kapcsoltak az RTL Klubra. A Mátyás király tér szőke hajú, kék szemű rosszfiúját 2009-ben ismerhettük meg, és öt éven keresztül láthattuk a sorozatban.
Bozsek Márk 6 éve tűnt el a nyilvánosság elől
A figura bőrébe Bozsek Márk bújt, akit közvetlenül az érettségi után válogattak be a produkcióba, amivel pillanatok alatt országos ismertségre tett szert. Már híres volt, amikor úgy döntött, megmutatja zenei tehetségét is. 2013-ban nevezett be az X-Faktorba, ezzel hatalmas meglepetést okozva a mentoroknak és a közönségnek egyaránt.
A Hódmezővásárhelyen született egykori tinibálvány gyermekkora óta kötődött a zenéhez, 14 évesen tanult meg gitározni, így nem csoda, hogy csont nélkül bekerült az élő show-ba.
A tehetségkutató történetének egyik legdrámaibb pillanata az ő nevéhez fűződik. Egy gyengébben sikerült produkciója után párbajoznia kellett. Annak ellenére, hogy akkor ő jutott tovább, ezt annyira nem érezte jogosnak, hogy úgy döntött, önszántából feladja a versenyt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Azt éreztem helyesnek, és ez valószínűleg ugyanígy lenne ma is. Nyilván ma nagyobb tudással, több tapasztalattal, kiegyensúlyozottabban másfajta végkimenetele lenne ennek a dolognak, de akkor ezt éreztem helyesnek. Meg szerettem volna felelni a rajongóknak, a családomnak és természetesen magamnak is. A műsor alatt, illetve közvetlenül a műsor után jöttem rá, hogy egyébként nem voltam szakmailag képzett - mesélte szeptember végén a Fókusznak.
Ez a döntés meghatározó volt az életében. Néhány hónappal később a Barátok köztből is kiszállt, hat évvel ezelőtt pedig teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 33 évesen külföldre költözött, és civil munkát végez.
- Hollandiában vagyok, egészen pontosan 130 kilométerre Amszterdamtól, Rotterdamtól délre, egy kisebb városban, Roosendaalben, és egy munkaközvetítő cégnél vagyok supervisor.
A Barátok közt fiatal alapszereplői egykor és ma
Az 1998 októberében elindult Barátok közt fiatal alapszereplőire a mai napig emlékeznek az RTL Klub nézői. Berényi Ákos, Hoffer Misi és Eszter vagy Kertész Géza és Mónika neve hallatán mindenkinek beugrik egy-egy arc. Ha kíváncsi vagy, mennyit változott, és mit csinál ma rajta kívül a Barátok közt induló csapatának több fiatal sztárja, képes összeállításunkban megnézheted.
Berényi Ákos volt a Barátok köztben: ma így néz ki a 42 éves Somorjai Tibor
Nézegess képeket!
Elolvasom- sztár
- bozsek márk
- színész
- énekes
- barátok közt
- így néz ki most
- így él most
- ilyen volt ilyen lett
- rtl klub
- x-faktor
- fókusz
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!