Ezt nem gondoltuk volna Bodrogi Gyuláról - Nem hiszed el, mivel foglalkozott fiatalon
Bodrogi Gyula nem színészként kezdte pályafutását.
Bodrogi Gyula 1958-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ám az ezt megelőző években a közönség egy egészen másik oldaláról is megismerhette. Pályafutását ugyanis néptáncosként kezdte az ötvenes évek elején, amiben olyan tehetséges volt, hogy 1951-ben a SZOT együttes szólótáncosa lett, akikkel az évtized közepéig rendszeresen fellépett.
Hazánk legendás színművésze a Család-barát című műsorban mesélte el, hogy kinek köszönhetően lett belőle táncos 17 évesen, és még azt is elárulta, hogy melyik a kedvence a magyar néptáncok közül.
- Véletlenül lettem táncos. A nővérem volt az, aki néptánccal foglalkozott, én pedig egyszer beugrottam a helyére. A néptáncot azért szerettem meg, mert lelke van. Én táncosként mentem a főiskolára. Ott előnnyel indultam, mert tanították a táncot, amit akár én is taníthattam volna. A székely verbunk volt a kedvenc táncom, mert az erdélyi tánc világklasszis - mondta Bodrogi Gyula, aki később színészként is kamatoztatta tánctudását.
Pogány Juditnak kijárna a Nemzet Színésze cím - 5 színésznő, aki megérdemelné
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció