Béres Anett sámánasszonya gyanúsított lett: kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki
Béres Anett ügyében előrelépés történt, a teaszeánszot tartó sámánasszonyt gyanúsítottként hallgatták ki.
Béres Anett 2022. július 10-én ayahuascaszeánszon vett részt Sáfrány Emesével együtt, majd nem sokkal később eltűnt a helyszínről.
Másnap a rendőrség életveszélyes állapotban, ruhátlanul talált rá egy férfinak köszönhetően, ezt követően súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Eltört a lába, a bordája, a tüdejét is átszúrta egy csont, két csigolyája is megsérült. Egy hatórás műtéttel mentették meg az életét az orvosok. A szertartást végző sámánasszonyt gyanúsítottként hallgatták ki.
Béres Anett sámánasszonya gyanúsított lett
A majdnem tragédiával végződött ügy egy időre elcsendesedett, azonban most ismét előrelépés történt. A Blikknek erősítette meg a Baranyai Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hogy két gyanúsítottjuk is van.
- Egy 38 éves szentendrei nőt kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egy 38 éves budapesti férfit pedig bűnpártolás miatt hallgattak ki gyanúsítottként a siklósi nyomozók.
A sámánasszony a botrányos ayahuascaszeánsz után felfüggesztette a hivatalos Facebook-oldalát, letiltotta a telefonszámát, és még a weboldalának is végleg búcsút intett. Korábban a vendéglátásban helyezkedett el, a spirituális tanulmányait pedig Peruban végezte.
- Nyilván most már tudom, hogy hiba volt odamennem, és a mai napig bánom, hogy részt vettem egy ilyen veszélyes szertartáson. Azt azonban akkor még nem tudtam, hogy ez a szer kábítószernek minősül, sőt, a szervező hölgy azt írta, ez egy legális szer, amiről ma már tudom, hogy nem igaz. Remélem, a hatóságok olyan büntetést szabnak ki, ami biztosítja, hogy mással ilyen ne fordulhasson elő - nyilatkozta a napilapnak Béres Anett.
Sáfrány Emese és VV Anett
Az egész magyar médián végigsöpört, mi történt a Való Világból megismert Béres Anett-tel. Barátnőjével, Sáfrány Emesével ayahuascaszeánszon vettek részt a 2022. július 8-ai hétvégén. A két barátnő megtisztulás céljából vállalkozott a szeánszra, álmukban sem gondolták volna, hogy az csaknem tragédiába fordul. Azóta Sáfrány Emese már kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, mi történt. Sáfrány Emese a Fókuszban beszélt arról, horrorfilmben érezte magát, amikor nem találta barátnőjét.
Ilyen VV Anett és Sáfrány Emese viszonya a szeánsz után: a Reggeliben derült ki
Sáfrány Emese az RTL Klub vendégeként számolt be arról, változtattak-e a barátságukon az ayahuascaszeánszon után történtek.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: RTL/Fókusz