Béres Anettet volt párja többször is megcsalta: az ayahuascaszeánszba is emiatt vágott bele
Béres Anett először beszélt arról, hogy milyen volt a magánélete exével.
Béres Anett 2022 júliusában vett részt a majdnem tragédiával végződött ayahuascaszeánszon, amely szó szerint megváltoztatta az életét. Az eseményt követően eltűnt, majd másnap életveszélyes állapotban találtak rá, és többórás műtétekkel mentették meg.
A komoly baleset óta már több mint egy év telt el, Béres Anett pedig elárulta a Fókusznak, hogy miért is vágott bele tavaly a szeánszba.
Béres Anettet megcsalta a párja
Béres Anett magánélete sokáig romokban hevert, a toxikus párkapcsolata miatt bármire képes lett volna, hogy enyhítsen a fájdalmán.
- Sokszor sírva keltem meg feküdtem, a kedvenc napszakom az éjszaka volt, mert akkor aludtam. Mindig saját családot szerettem volna, és egy olyan kapcsolatban voltam benne, amiben nulla esélyem volt arra, hogy valaha is családom lehessen.
Béres Anett akkor lepődött meg a legjobban, amikor egy napon valaki felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy a volt párja megcsalta őt.
- Egyszer odajött hozzám egy kislány, nem akart semmi rosszat egyébként, és mondta nekem: „Képzeld, három éve én is együtt voltam azzal, akivel most te. De nem sokáig voltunk amúgy együtt, csak pár hónapig.” Erre annyit válaszoltam, hogy ugye tudja, hogy három éve még az én párom volt.
A szakításuk óta arra is fényt derült, hogy az exe több nővel is együtt volt párhuzamosan, miközben vele volt kapcsolatban. Emiatt a mérgező szerelem miatt ment el végül az ayahuascaszeánszra is, amely majdnem tragédiába torkollott.
- Nagyon mérges vagyok magamra azóta is, hogy ezért csináltam, komolyan? Emiatt nem tudtam magamat összeszedni, és mentem el arra a napra.
VV Ági egykor és ma
Kégl Ági 2013-ban költözött Angliába, az egykori valóságshow-szereplő a Fókuszban külföldi életéről beszélt.
A Való Világ első évadának Ágijaként ismerte meg az ország: 41 évesen így él Angliában
Kégl Ági 2013-ban költözött Angliába, az egykori valóságshow-szereplő a Fókuszban külföldi életéről beszélt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: Facebook/Béres Anett