Rubint Réka Béres Alexandráék edzőtermében dolgozott: ezért rúgták ki Norbi szerint
Schobert Norbi és Béres Alexandra között a konfliktus gyökere évekre nyúlik vissza.
Július közepén robbant ki a Schobert-Béres Alexandra botrány: egy tiktoker azt állítja, bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy a fintneszgurut és családját nyolc éve gyalázó, A nagy Norbiréka biznisz Facebook-oldal mögött Béres Alexandra és a férje állnak.
Schobert Norbiék, Béres Alexandra és Király Dániel Izmael is feljelentést tett a rendőrségen.
Béres Alexandra és Rubint Réka
Bár Schobert Norbi azt is mondta egy műsorban, hazugságvizsgálóra kötné Béres Alexandrát, hogy kiderüljön az igazság, augusztus 4-én hátralépett egyet, és közleményben tudatta, nem kíván addig megszólalni, amíg le nem zárul az ügy. „Nem akarom Alexandrát sem támadni, mert Őt is a csoport keverte bele, legalábbis remélem…” - zárta a posztját. Béres Alexandra is azt nyilatkozta, nem a médiában, hanem jogi úton szeretné rendezni az ügyet.
Nem csoda, hogy így döntött, a médiában már szerepeltek elég csatározással egy tévéműsor miatt, csak erre talán nem sokan emlékeznek. Ahogy arra sem, hogy Rubint Réka húsz évvel ezelőtt óraadóként dolgozott Béres Alexandráék edzőtermében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Norbi szerint azért rúgták ki Rékát, mert ő feleségül vette, emiatt személyes üggyé vált számára. Béres Alexandra viszont azt nyilatkozta, közös megegyezéssel küldték el Rékát.
- A médiában akkortájt gyakran lenyilatkozták, hogy szeretnének egy saját edzőtermet nyitni, és erre a mi tulajdonosi gárdánknak az volt az egyértelmű álláspontja, hogy ne a mi vendégeinket vigyék el - idézte a Story magazin Béres Alexandra szavait.
2008-ban Schobert Norbi és Béres Alexandra A nagy fogyás című műsorban azzal versengett, melyikük tudja eredményesebben lefogyasztani a csapatát. Az előbbi azzal vádolta ellenfelét, hogy nem engedélyezett táplálékkiegészítőket ad a játékosainak.
A TV2 vizsgálatot indított, annak eredménye szerint szó sem volt doppingszerről, ezért Norbi szóbeli figyelmeztetést kapott, és pénzbüntetést kellett fizetnie, de az sokak szemében nem mosta le a csalás bélyegét Béres Alexandráról, aki diadalmaskodott a műsorban - írja a hetilap.
Schobert Norbi első felesége
Schobert Norbi és Rubint Réka 2022-ben a 20. házassági évfordulójukat ünnepelte. Bármilyen meglepő, a fitneszgurunak már volt egy felesége Réka előtt. Ezt a Pimasz úr Ottalszik című műsorban árulta el, ahol képeket is mutatott. Abban az időben házasodott meg először, amikor még rendőrként dolgozott.
Schobert Norbinak nem Réka az első felesége! Fotó is van a korábbi párjáról
Schobert Norbinak volt már egy felesége. Esküvői fotót is mutatott.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- rubint réka