Előkerült egy nő Bereczki Zoltán múltjából! Sokáig kerülgették egymást
Egy régi-új nő tűnt fel Bereczki Zoltán mellett.
Előkerült egy nő Bereczki Zoltán múltjából, akivel hamarosan együtt állnak színpadra.


Az énekes elárulta, a kilencvenes években gyakran kerülgették egymást Váczi Eszterrel, hiszen mindketten aktív szereplői voltak a hazai klubéletnek.
Egy nő Bereczki Zoltán múltjából
Sokan hiszik, hogy Bereczki Zoltán zenei karrierje 2004-ben, a Rómeó és Júlia című musicallel indult, pedig az igazság az, hogy már évekkel korábban is koncertezett. A kilencvenes években ismerkedett meg Váczi Eszter énekesnővel, aki akkoriban Szörp nevű zenekarával, Bereczki pedig a Sketch nevű formációval állt színpadra.
- Már akkor tetszett a hangszíne, és fantasztikus zenészekkel játszott együtt, le is jártam a koncertjeire. Később kicsit elvesztettük egymást, és akkor figyeltem fel rá újra, amikor a quartettjével hallottam játszani. Nagyon jók a dalaik, erősek a szövegek, és azt gondolom, akinek az életében változások vannak, annak kötelező meghallgatnia őket. Ennek apropóján döntöttem úgy, hogy Esztert hívom vendégül az első idei nagykoncertemre a Magyar Színházba - árulta el Bereczki Zoltán.
Február 1-jén, az Illúzió turné első idei állomásán több dalt is előadnak együtt, amihez várhatóan a közös múltból merítenek ihletet. Bereczki idei tervei között új színházi darab, tavasszal új dalok, illetve a rajongók nagy örömére új poplemez is szerepel.
Fotó: Váczi Eszter Quartet
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















