
Bayer Friderika háromgyerekes anya lett - Az Eurovízió egykori sztárja ma így él
Bayer Friderika két fiú mellett már egy kislányt is nevel.

Bayer Friderika nevét egy csapásra megtanulta az ország, amikor 1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált a Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával. Ugyanebben az évben a Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalversenyen az előkelő negyedik helyen végzett.
A 47 éves sztár már maga mögött hagyta az énekesnői karrierjét, és elsősorban családanyaként él. Férjével tíz év várakozás után két fiúgyermeket fogadtak örökbe: a nagyobbikat 18 hónapos korában, a kisebbiket kétévesen. Akkor sem vacilláltak, amikor a hivatalos papírok intézésekor közölték, hogy a kisfiúk roma származásúak.
Szerettek volna egy harmadik gyermeket is, a kérvényt négy évvel ezelőtt nyújtották be. Tavaly októberben aztán jó hírrel hívták őket, és, amikor meglátták a kétéves Szófia fényképét, férjével azonnal szívükbe zárták a barna hajú, barna szemű, kerol bőrű kislányt - mesélte Bayer Friderika a Hot! magazinnak.
Hetekig jártak kettesben, aztán a fiaikkal azoknál a nevelőszülőknél, akik azt mondták, szeretnék, ha a kislányra több lehetőség és szebb jövő várna máshol, mint azon a vidéken, ahol kevés munkalehetőséggel ők élnek. A karácsonyt már ötösben ünnepelték.

- A bizonytalanságérzést kell helyre rakni, hogy ne aggódjon, már végleges otthonra lelt - mondta az immár háromgyerekes édesanya a hetilapnak.
A 13 éves Krisztofer és hatéves Robi fiuk is szereti az új családtagot, de még nekik is szokniuk kell az új helyzetet.
- A nagyfiúból hirtelen előjött egy apukás viselkedés, pedig tőle féltem egy kicsit. A középső gyerek, Robi rivalizál, látja, hogy a nagytesója másképp viselkedik Szofival - mesélte Bayer Friderika a korábban örökbe fogadott fiaikról.
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- liptai claudia