Bay Évát így törte össze fiatalon hírhedt tanára - Rengeteg sírt miatta

Bay Éva tanára, Fischer Sándor nem bánt kesztyűs kézzel tanítványaival.

Bay Évát Fischer Sándor
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bay Éva 1972-ben érettségizett, hat évvel később pedig előadóművészi képesítést szerzett. A tanulást azonban még ezek után sem hagyta abba, hiszen elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika szakát, emellett pedig nyert szavalóversenyt, illetve rendezett színdarabot is.

A hetvenes években a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott, mint bonyolító, karrierjében pedig az jelentette a fordulópontot, amikor szülei és barátai unszolására beadta jelentkezését a Magyar Televízióhoz, amelynek 1976-ban lett a munkatársa.

bay-eva-rtl-klub
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

Mielőtt azonban bemondónőként megismerte az egész ország, három hónapig Fischer Sándor stúdiójában sajátította el a szakma alapjait, ahol társaival együtt neki sem volt könnyű dolga. A Család-barát című műsor vendégeként idézte fel pályafutása korai szakaszának megpróbáltatásait, amelyet a neves nyelvész, beszéd-, ének - és retorikatanárnak köszönhetett.

- Sok munkával járt elsajátítani ezt a szakmát, arról nem is beszélve, hogy sehol nem nagyon lehetett ezt tanulni. Ott volt Fischer tanár úr, aki úgy döntött, hogy felvesz a stúdiójába. Ott minden hétfőn volt óra,

zokogva-sírva jöttünk ki,

mert összetört bennünket. Egészen más embert akart belőlünk faragni, aztán csak kialakultunk - mesélte Bay Éva, aki végül 1999-ig volt a Magyar Televízió munkatársa.

Femina - Hazai sztár - Friss fotón Bay Éva - Hazánk legendás bemondónője így néz ki 64 évesen

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük