Titokban férjhez ment a magyar énekesnő: ilyen szép menyasszony volt Barbee
Barbee és párja szűk körű esküvőt tartottak, a nagy lakodalmat majd valamikor bepótolják.
Az 1990-ben született Bata Adrienn, vagyis Barbee 2008-ban az Ébressz fel című dalával robbant be, ami a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet. A Hógömb is nagy siker lett, majd a következő évben kijött az Ámor nyila, a Szívtörő és a Popsztár is. 2010-ben elnyerte a Legjobb Női Előadónak járó díjat a VIVA Cometen.
Két évvel később aztán besokallt a zenei szakmával járó celebeskedéstől, visszaköltözött szülővárosába, Ózdra, lediplomázott marketing szakon és a cégnél, ahol dolgozni kezdett, egy kollégája személyében rátalált a szerelem.
Barbee gyönyörű menyasszony volt
2017-ben új dalokkal tért vissza a popszakmába. Tavaly lett harmincéves és gyűrűs menyasszony. Párja, Gábor 2020 januárjában kérte meg a kezét New Yorkban a Rockefeller Center tetején, a múlt hétvégén pedig összeházasodtak.
Az énekesnő az Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, hogy feleség lett belőle, és azt is megmutatta, milyen gyönyörű menyasszony volt.
A Blikknek azt nyilatkozta, egy ideig vártak, hogyan alakul a világjárvány, mikor lehet ismét nagy lagzit tartani, de aztán tavaly decemberben úgy határoztak, bárhogy is alakulnak a dolgok, április 10-én kimondják a boldogító igent.
- Úgy döntöttünk, nem várunk tovább, hisz nem láttuk a végét ennek a helyzetnek. Először úgy tűnt, csak két tanú lehet jelen, ám végül tízen voltunk, a szüleink is részt tudtak venni az esküvőnkön. Az az érdekes, hogy egy ilyen "kis" esküvő is legalább olyan sok izgalmat tartogatott, mint egy nagy ceremónia, hiszen gondoskodni kellett a családi ebédről, a ruhát pedig csak online tudtam megrendelni - mesélte a napilapnak.
Ha a helyzet engedi, nagy lakodalmat is tartanak majd, nászútra pedig vagy Dubajba vagy Görögországba mennek.
A Megasztár első évadának énekesnői
A TV2 tehetségkutatójának 2003-ban indult, első évadában Galambos Dorina az egyik nagy favorit volt, sokan imádták az akkor még tinilány, vadóc énekesnőt. Az elmúlt 17 évben rengeteget változott, külsőleg és belsőleg egyaránt. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta.
Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!