A magyar énekesnő megalázó házasságból lépett ki - Családjával is szembefordult
Bangó Margit élete legnehezebb időszakairól beszélt.
Bangó Margit annyira csalódott az életben, a magánéletében, hogy a 68 éves énekesnő már nem keresi a szerelmet, nem is enged senkit közel magához, mert nem akar több fájdalmat. Amikor úgy döntött, elválik lánya édesapjától, a családja és a roma közösség rosszallását is kivívta, mégsem tudták eltántorítani a döntésétől. Nem akart tovább egy rossz házasságban vergődni. Ez életének egy nehéz időszaka volt, de még ennél is embert próbálóbb volt számára az, amikor egyedül kellett megküzdenie a rákkal - mesélte a Spektrum Home hétfő esténként jelentkező, Tesztbeszéd című műsorában.
"Bangó Margit számára mikor volt nehezebb erősnek lenni? Amikor egyedül volt, vagy, amikor rossz házasságban volt?" - tette fel a kérdést Dombóvári István Bangó Margitnak, az est további sztárvendégeinek, Jordán Adélnak, Steiner Kristófnak és Sixxnek, valamint a közönségnek. A nagy többség az utóbbira tippelt.
- Mondhatnám mindkettőt egyszerre. A magánéletem egy nagy nulla volt, de voltak sokkal nehezebb éveim, amikor nagyon beteg voltam, és egyedül voltam. A rákot sokkal nehezebb volt elviselni, de a hitem mindig olyan volt, mint a kőszikla. Mindig hittem, hogy, ha Isten velem, akkor kicsoda ellenem!
- Amikor eljöttem Vásárosnaményból, abból az egyszerű, betlehemi istállóból, egyedül voltam egy gyerekkel a karomban, minden segítség nélkül, de mindig hittem, és talpra tudtam állni. Borzasztó erős embernek érzem magam lelkileg, ha a test el is gyengül, a lélek mindig erős.
Bangó Margit arról is beszélt, hogy szembe kellett fordulnia a roma törvényekkel, és meg kellett küzdenie a család rosszallásával, amikor úgy döntött, nem marad benne egy rossz házasságban.
- Mi az, hogy egy roma asszony elválik, ráadásul gyerekkel? Ilyet nem lehet! Én mégis mertem. Igenis, nem vagyok köteles elviselni a megaláztatást, netán egy pofont - mondta a műsorban.
Páratlan szépség lett Bangó Margit 17 éves dédunokája - Fotókon a tinédzser Tina
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- énekesnő
- bangó margit
Bangó Margit ilyen karcsú volt fiatalon - Úgy nézett ki, mint egy manöken
- sztár
- pataky attila