Bálint gazda az Ablak című műsorral lett ismert - 20 év után váratlanul rúgták ki őt is
Bálint gazda a legendás Ablak című műsorról a 100. születésnapja alkalmából megjelent könyvében.
Bálint gazda szakmai körökben már elismert kertészmérnök volt, és sok olvasó ismerte a Nők Lapjában két évtizedig futott, Kedves Húgom! című rovatából, amikor a ’80-as években a Magyar Televízió nagyon népszerű, Ablak című műsorában országos hírnévre és hatalmas népszerűségre tett szert.
Bálint György, aki 2019. július 28-án ünnepelte 100. születésnapját, a legendás műsorról is mesél a Bálint gazda, a százéves kertész című könyvben, amelyben Bánó András jegyezte le, és rendezte kötetbe az ország kedvencének életútját.
Így lett Bálint gazda
Bálint György a ’60-as évek végén lett a Kertészet és Szőlészet című szaklap főszerkesztője. 1981-ben, 62 évesen ment nyugdíjba, mert úgy érezte, a hetilapot egy középkorú újságírónak kellene a továbbiakban szerkesztenie, aki a fiatal és az idősebb korosztályhoz is tud szólni. A feladatok azonban továbbra is megtalálták.
Horváth Ádám tévérendező kereste meg azzal, hogy Ablak címmel indul egy új műsor, amiben szeretné, ha Bálint György részt venne, és abban a kertészetről beszélne. Peták István főszerkesztő pontosította a feladatát: környezetvédelemről, természetvédelemről, az agráriumról és a kiskertekről kellene beszélnie. Nagy kedvvel elvállalta a feladatot, és az Ablak második adásában már szerepelt is.
- Amikor először bementem a stúdióba, a bejáratnál állt egy asszisztens lány, bemutatkoztam neki, mondtam, hogy Bálint Györgynek hívnak. Akkor rám mutatott, és kijelentette: akkor maga lesz a Bálint gazda! - árulta el a könyvében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Ablak formabontó műsor volt: a nézők élő adásban telefonálhattak be, a műsorvezetők felállhattak beszéd közben is, becsatlakozhattak a másik mondandójába. Bálint gazda egy idő után olyan sok kérdést kapott, hogy azok adták a témát a következő adáshoz. Azokra a kérdésekre, amikre pedig nem tudott élőben válaszolni, írásban felelt. Szerette szemléltetni azt, amiről beszélt, így többek között bemutatta a metszéshez használt kacorkést, az orchideát, a kolbásztököt, vagy az adásban vágta fel a szilvát, hogy a nézők is láthassák a szilvamolyt.
Az ország kedvenc kertészeként is szerény maradt
A műsornak köszönhetően már nem csak egy szűk, szakmai réteg ismerte Bálint Györgyöt, hanem az egész ország. Örült, amikor az utcán is megszólították, hogy tanácsot kérjenek tőle, és szerénységét a mai napig megőrizte.
- Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy ennek a tévés népszerűségnek nagyobb a felelőssége, mint a jelentősége. Az volt a véleményem, hogy minél nagyobb valakinek az ismertsége, annál nagyobb a felelőssége is. Hogy az, amit mond, tényleg beváljon. Mindenütt, mindenkor és minden körülmények között.
Soha nem értékeltem túl se a tudásomat, se azt, amit elértem, se azt, amit teszek.
A felelősségérzet tulajdonképpen hozzájárul a szerénységhez. Ez a felelősségérzet kellene, hogy a sajátja legyen más közismert embereknek is - véli Bálint gazda.
Az ország kedvencének szava befolyásolta a kertészboltok eladásait is. Ha pénteken arról beszélt, hogy most kell permetezni a barackfákat a levélfodrosodás ellen, a boltok anyagbeszerzői azonnal nagyobb mennyiséget rendeltek a szerből, mert tudták, hogy hétfőn mindenki azt fogja keresni.
Az Ablak megszűnése váratlanul ért mindenkit
Az 1981. január 23-án indult Ablak közel két évtizedig hatalmas népszerűségnek örvendett, a műsor időnként vidékről is jelentkezett, 2000-ben mégis váratlanul megszűnt. Egy csütörtök délelőtti értekezleten Peták István bejelentette, hogy a tévé vezetősége úgy határozott, megszüntetik a műsort.
- Amikor közölték, hogy vége, nem lesz több Ablak, az nagyon rosszul érintett. Számomra nagyon kellemetlen meglepetés volt azt hallani, hogy ez egy idejétmúlt műsor. (…) Mindenki elszomorodott, nem értettük. Nem is lehetett ezt megérteni. A műsor szereplői nem tudták, mit csináljanak ezután, sokaknak fogalmuk sem volt, hogy mihez kezdjenek. Így ért véget méltatlanul a Magyar Televízió egyik legsikeresebb műsora.
Helikon Kiadó
3990 forint
Bálint György, a hivatásos és az amatőr kertészek százezreinek mentora ebben a különleges önéletírásban arról mesél, hogyan élte túl a munkaszolgálatot és a mauthauseni haláltábor borzalmait; milyen következményei voltak annak, hogy kuláknak nyilvánították; mit érzett, mikor közölték vele, nincs szükség a tízezrek kedvencévé vált Kedves Húgom! címet viselő kertészeti tanácsadó rovatára; miként tette túl magát azon, hogy megszűnt a számára országos ismertséget hozó tévéműsor, az Ablak.
Bálint gazda aprólékos részletességgel veszi sorra élete fontos eseményeit, miközben az átélt szenvedések és megpróbáltatások miatt soha senkit sem hibáztat.
Bálint gazda felesége
Bálint gazda 78 éves volt, amikor Antónia személyében beköszöntött az életébe az új szerelem, ami egy negyvenéves munkakapcsolatból alakult ki. A kilencvenes évek második felében házasodtak össze, a kettejük közti nagy korkülönbség sem állt a boldogságuk útjába.
Bálint gazda és felesége - A ritkán látott Antóniával 22 éve élnek nagy boldogságban
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!