Korda Gyuri és Balázs Klári kapcsolata ilyen valójában: 43 éve töretlen a szerelmük
Balázs Klári interjút adott a Feminának a Korda Györggyel való szerelméről, a Reptérről, és arról, hogy boldogulnak az okoseszközökkel.
Korda György és Balázs Klári bár már a ’70-es évek óta ismerik egymást, végül 1980 nyarán szerettek egymásba, miközben együtt turnéztak, azóta is elválaszthatatlanok. A magyar médiában rendszeresen felbukkannak, hiszen az emberek kíváncsiak rájuk, ráadásul a mai napig óriási sikereket érnek el. Az eredetileg 1981-ben kiadott Reptér című dalukat tavaly egyik pillanatról a másikra újból felkapták, ez részben a TikToknak köszönhető, ezáltal egy teljesen új generáció ismerhette meg a Korda házaspár munkásságát.
A május 4-ei, Budapest Parkban tartott koncertjükön telt házas bulit csináltak, ugyanezen a napon Fonogram-életműdíjjal ismerték el őket több évtizede tartó munkásságukért. Jelenleg a MediaMarkt legújabb, mobiltelefonokra szabott szolgáltatását népszerűsítő kampányának arcai, ennek kapcsán beszélgetett a Femina Balázs Klárival, aki amellett, hogy elmesélte, hányadán állnak Korda Gyurival az okoseszközökkel, beszélt még a Reptér sikeréről, arról, hogyan látja a mai párkapcsolatokat, melyeknek zöme online megismerkedéssel indul, illetve harmonikus házasságuk működéséről is elárult néhány olyan dolgot, amelyekből bárki tanulhat.
Interjúnk Balázs Klárival
- Az elmúlt másfél évtizedben rengeteget fejlődött a technológia, ma már az okostelefonok mindenki kezében ott vannak, de az okostelevíziók is egyre elterjedtebbek. Ti hogyan tudtátok felvenni ezzel a lépést? Mennyire okozott kihívást, hogy megtanuljátok használni az okoseszközöket?
- Szerencsére nem okozott semmilyen kihívást. Nagyon rövid idő alatt megtanultam, hogyan kell kezelni az okostelefont, és az internet működését is hamar átláttam. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a Gyuri is ugyanilyen gyorsan megtanulta. Amennyire neki szüksége van, ő is tud használni mindent, például tabletet vagy telefont. Úgy gondolom, hogy ez most már hozzátartozik az élethez.
- Például ma már sok mindent az Ügyfélkapun keresztül kell intézned, és lassacskán már a postára sem kell elmenned, több esetben elég online intézkedned. A repülőjegyet nem is lehet máshogy megvenni, csak az interneten. Ha valamit el kell intézni, azt meg tudjuk csinálni, ezáltal nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek. Azért, amikor új okostelefont veszünk, az mindig kicsit körülményes. Annyi elintéznivaló van vele. Ehhez szeretünk segítséget kérni, nem azért, mert nem tudjuk megcsinálni, inkább azért, mert így kényelmesebb és gyorsabb. Ezért szuper, hogy már van olyan szolgáltató, akinél mindent egyszerre el tudunk intézni. Végre nem kell három különböző helyen időt töltenünk, a szaktanácsadók mindent megoldanak nekünk az előfizetéstől a garanciáig!
- Ha már technológia, nem feledkezhetünk meg a közösségi média térhódításáról sem. Aktívak vagytok a Facebookon, de még a TikTokon is. Hogyan jött az ötlet, hogy regisztráljatok az utóbbi platformra, ami főleg a Z generáció körében népszerű?
- A TikTokon nem olyan régóta vagyunk fent, a menedzsmentünk tanácsára regisztráltunk, és nagyon rövid időn belül hihetetlen sikereket értünk el rajta, ezt óriási örömként éljük meg.
@kordaek_hivatalos Így néztünk ki fiatalon #kordagyorgy #balazsklari #kordagyorgyrepter #fiatalon ♬ Mondd, hogy szép volt az este - Gyorgy Korda
- A Korda György és Balázs Klári hivatalos Facebook-oldalunkat én hoztam létre már több mint tíz éve, ennek kezelésében segít a menedzsmentünk is. Ez az egyetlen oldalunk, arra használjuk, hogy bejelentsük, hol lépünk fel, felteszünk képeket a koncertjeinkről. Arra nagyon jó, hogy itt tartsuk a kapcsolatot a rajongókkal, de sajnos tapasztaltam, hogy a Facebook elment egy rossz irányba, ami nekem nagy szomorúságot okoz.
Sok álprofilt és rajongói oldalt találok magamról, amikhez nincs semmi közöm.
- Ezeket nem arra használják, amire kellene, inkább a lejáratás a céljuk, olyan mondatokat adnak a szánkba, amiket nem is mi mondtunk. Erre viszont más híres ember is panaszkodik. Visszatérve a TikTokra, olyan aranyos dolgok vannak rajta, ráadásul azt mondják, már népszerűbb, mint a Facebook.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Ti pedig pont a TikToknak köszönhetitek, hogy újra fénykorát éli egy régi slágeretek, a Reptér.
- Igen, de nemcsak a TikToknak, hanem annak az új klipnek is köszönhetjük, amit a Budapest Airporton forgattunk. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Reptér lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér himnusza.
- Tagadhatatlan, hogy megvan ennek a dalotoknak a bája, emlékszem, amikor tavaly a TikTokot pörgettem, szinte minden második videó alatt ez a szám ment, ráadásul a fiatalabbak, még a kisgyerekek is imádják.
- Úgy van, koreográfiákat csinálnak rá, beöltöznek pilótának, stewardessnek, lényegében egy egész mozgalommá nőtte ki magát a Reptér az utóbbi egy évben. Valószínűleg ennek a dalnak köszönhető az is, hogy a koncertjeinken tényleg minden generáció ott van, a legidősebbektől a legfiatalabbakig. A legkisebb rajongónk egy öt hónapos kislány. (Nevet.)
- A Gyurival éppen egy boltban vásároltunk, amikor a szülők leszólítottak bennünket, a hordozóban ott volt a kisbabájuk is, aki annyira édes volt. Elmesélték, ha nyűgös a kicsi, akkor berakják neki a Repteret, és az egyből jókedvre deríti. Gyuri felvetette nekem: „Tudod mit, Klárika, énekeljük el neki!”. Dalra is fakadtunk, erre a gyerek teljesen kivetkőzött önmagából, dobálta kezét-lábát. Már most látszódott, milyen jó ritmusérzéke van. Rengeteg más visszajelzés jött még a szülőktől, volt olyan iskola is, ahol 200-300 gyerek beöltözött pilótának, és erre a dalra táncoltak. Ez valami óriási elismerést jelent mindkettőnknek.
Nem találkoztam még ehhez hasonló sikerrel, ez egy különleges adománya a sorsnak.
- Említetted a koncerteket, tudom, hogy májusban is óriási bulit csináltatok Budapesten. Mi a trükkötök arra, hogy a legjobb formátokat hozzátok a színpadon?
- A táplálkozásunkra mindig odafigyelünk, nem eszünk egyszerre túl sokat. Vörös húsok ritkán kerülnek a tányérra, tehéntejet én például egyáltalán nem fogyasztok, csak kecskében utazom. (Nevet.) A koncertek előtt pedig nincs étkezés, ha tele van a hasam, akkor az esti előadáson olyan lomhának érzem magam. Az a jobb, ha csak gyümölcsöt eszünk, esetleg kekszet kávéval. A higiénia a másik: gyakran mosunk kezet, emellett mindig beoltatjuk magunkat influenza ellen. A májusi nagykoncertünk előtt kicsit lebetegedtünk, de bennünket ez sem tántorított el attól, hogy színpadra álljunk. Az orrunk kicsit be volt még dugulva, de a közérzetünkkel minden rendben volt, így mennybemenetelként éltük meg azt az előadásunkat is.
- Sok pozitív kritikát hallottam arról a koncertetekről.
- Az olyan volt, mint egy szeánsz, az első daltól az utolsóig énekelt-táncolt velünk a közönség. Szuper volt minden, és hát tele volt a helyszín, azért az egy komoly mérce, amikor ennyi ember pénzt ad a jegyért.
- Milyen koncertterveitek vannak még a jövőre nézve?
- A csapatunknak komoly terveik vannak már, de erről részletesen egyelőre nem szeretnék beszélni. Az én drágám jövő januárban lesz 85 éves, ez is egy példátlan dolog, hogy egy művész ilyen hosszú ideig ott tudjon állni a színpadon. Ez tényleg a sors csodája, biztos, hogy akkorra terveznek valami nagyon szép dolgot.
- Kívánom nektek, hogy így legyen, mert szerintem tényleg megérdemlitek ezt a sok szeretetet, amit a közönségtől kaptok, hiszen már több évtizede a zeneiparban tevékenykedtek.
- De aranyos vagy! Hát igen, a Gyuri 65, én pedig 45 éve éneklek. A 65 év szinte félelmetes teljesítmény, de a nőknél már a 45 esztendő is nagyon sok. Én egy kicsit később kerültem a pályára, mert mindenáron civil munkát szerettem volna végezni. Mindig is biztonságra törekvő típus voltam. Egy időre abbahagytam az éneklést a tanulmányaim miatt, de a sors nagyon jól alakította az életem. Azt, hogy mi ezt ketten így együtt tudjuk csinálni, ez nagyon sok erőt ad.
- Úgy van, mert nem minden embernek adatik meg, hogy a partnerére támaszkodjon, és még a közös munka is zökkenőmentes legyen.
- Ez egy nagy csoda, hogy mi mindig együtt tudtunk és tudunk is a mai napig dolgozni. Rengeteg utazás van a hátunk mögött, együtt vagyunk jóban és rosszban is. Nagy biztonságérzetet ad ez, bármi van, érzed, hogy nem vagy egyedül. Ezt a Gyuri is mindig elmondja nekem, a háttér az rettentően fontos.
- A randizási szokások manapság nagyon megváltoztak, például sokan előbb ismerkednek a Tinderen vagy más randiappon, mint egy szórakozóhelyen például, ráadásul az a hosszas udvarlási szakasz, amikor lényegében még egy csók sem csattan el a két fél között, igencsak lerövidült. A ti esetetekben viszont tudom, hogy szépen, lassan közeledtetek egymáshoz, erről még a Femina podcastjában is meséltél. Pont ezért érdekel, mi a véleményed arról, hogy így megváltoztak az ismerkedési szokások?
- Szerintem kicsit kiürülnek emiatt a párkapcsolatok. Az ismerkedés izgalma teljesen elvész, nekem kicsit furcsa, hogy interneten keresztül írogatnak egymásnak, pedig olyan izgalmas készülődni egy randevúra. Máig emlékszem a saját történetünkre is: a Gyurival nem alakult ki gyorsan a kapcsolatunk, a találkozásunk viszont sorsszerű és elkerülhetetlen volt. Kétszer futottunk össze úgy, hogy lehetett volna valami, de akkor nem adtam be neki a derekam, harmadszorra meg már szerelem szövődött köztünk.
Nem kapkodtuk el, és ezt nem bántuk meg.
- Amikor randizni kezdtünk, épp a Balatonon turnéztunk, a Gyuri Balatonszéplakon, én Siófokon laktam, pont előtte jött haza Los Angelesből csokoládébarnára sülve. Úristen, úgy nézett ki, akár egy Adonisz! Fehér sportgatyában, tornacipőben, pólóban átszaladt hozzám Széplakról Siófokra, hogy együtt ebédeljünk, utána vissza is rohant, mert este előadásunk volt.
Szerintem a randevúzást és a személyes találkozást semmi nem pótolja.
- Az pedig irtó kellemetlen, amikor hosszú ideig két fiatal ír egymásnak, de ha személyesen találkoznak, akkor teljesen más embert találnak magukkal szemben. Az online ismerkedés szerintem komoly csalódásokra is lehetőséget ad. A személyes kommunikációban hiszek. A nők a lelkük mélyén vágynak a romantikára, arra, hogy leüljenek, és megismerjék mélyebben a másikat. A közelítés egy olyan izgalmas dolog, ez viszont mára eltűnt. Persze, aki az internet korába született bele, nem tudja, mit hagy ki! Azt is furcsa dolognak tartom, hogy nagyon gyorsan a másik ágyában kötnek ki, de én konzervatív vagyok, hiszek abban, hogy meg kell ismerni a másikat, és ennek az izgalmát meg kell tartani. A nő vágyik arra, hogy hódítsák meg, és a férfi ott legyen mellette.
- Mi a titkotok, hogy ennyi évtizede jóban és rosszban is kitartotok egymás mellett?
- Ez nem tudatos, ez természetes. Nálunk a hűség az nagyon fontos. Lehet, hogy ez régi felfogás, de az ide-oda kalandozás nem fér bele. Úgy gondolom, ha valaki kikacsintgat egy kapcsolatból, akkor annak azért oka van, vagy nem is komolyan gondolja, vagy egyszerűen egy olyan típusú ember, aki mindig a kalandokat keresi. Persze nem ítélkezem, de a másik lehet, hogy nem erre vágyik, és megint jönnek a csalódások.
Nálunk az alapok erősek, igaz szerelmen alapul a mi kapcsolatunk.
- Imádjuk és értjük egymást, megbecsüljük a másikat, engem Gyuri még mindig ugyanúgy vonz, mint az elején, imádom az illatát. Hiába 84 éves, ő nekem a nagybetűs férfi. Az egész kisugárzásával elvarázsol, nem látom rajta az idő múlását. Szerintem ő is így érez irántam, mert ha egy csinos ruha van rajtam, akkor mindig megdicsér. A tévében nemrég viseltem egy gyönyörű estélyit, de egy vagány bőrdzseki is rajtam volt, mert egy motorra kellett ráülnöm. Akkor megjegyezte: „Hűha, hát ez nagyon szexi!”. Még mindig észrevesszük egymást. Nem tudom, hogy titok van-e, azt hiszem, ez így lett elrendelve fölülről.
- Szerintem ez látszik is rajtatok, hogy odáig vagytok egymásért, még a tévéképernyőn keresztül is érződik.
- Jó, hogy ezt mondod, mások is szokták ezt nekünk mondani. A való életben is ugyanúgy elvagyunk egymással, ha összevitatkozunk, akkor se haragszunk igazán egymásra.
- Viták azért minden normális kapcsolatban előfordulnak.
- Persze, de vannak előrevivő viták is. Valamit meg kell mondani úgy, ahogy azt gondolod. Az őszinteség elengedhetetlen. Az is fontos, hogy ne változtasd meg a párodat, fogadd el olyannak, amilyen.
Ne dolgozz azon évekig, hogy megváltoztasd, mert azt úgysem lehet.
- Sok kapcsolat szétesik emiatt, mert valójában nem is azt szereti, akit megismert. Sokan vannak úgy, hogy szabályokat hoznak, például nem találkozhat a barátaival, és így tovább, na, ezek a szerelmek halálra vannak ítélve szerintem. Én sosem próbáltam a Gyurit megváltoztatni, és ő sem engem!
- Mi a tanácsod azoknak, aki ugyanolyan harmonikus párkapcsolatra vágyik, amilyen a tiétek?
- A másik megbecsülése nagyon fontos, és látni kell az értékeit. Örülni kell annak, ha találtál egy olyan személyt, aki mindenben a társad, nagy T-vel, mert manapság nagyon nehéz ilyen ember mellett kikötni. Ez a világ nem a hosszú távú kapcsolatokra lett kitalálva, fogyasztói társadalomban élünk, ez sajnos az emberi viszonyokra is hatással van: Elválunk? Semmi baj, majd jön egy másik. Soha nem szabad megalázni a másikat, sehol sem, se társaságban, se négyszemközt, mert ezek a kemény szavak nagyon mély sebeket hagynak. Sokszor látok ilyet, főleg férfiak részéről. Feláll a szőr a hátamon attól, amikor azt látom, hogy az egyik fél ledegradálja a másikat.
Balázs Klári fiatalkori fotói
Nézd, milyen gyönyörű volt az énekesnő fiatal korában!
Tudtad, hogy Balázs Klári modellkedett fiatalon? Gyönyörű ezeken a fotókon
Nézegess képeket!
ElolvasomCikkben felhasznált fotók: MediaMarkt