Elhunyt Balázs Fecó - A 69 éves énekes a koronavírus miatt került kórházba két hete
Elhunyt Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész. 2021. március 2-án ünnepelte volna a kereken 70. születésnapját. Olyan klasszikusokat köszönhetünk neki, mint az Évszakok, az Érints meg, a Maradj velem vagy A csönd éve.

2020 júniusában Balázs Fecó átvehette az Emberi Méltóságért kitüntetést.
2020 júniusában Balázs Fecó átvehette az Emberi Méltóságért kitüntetést.
Fotó: MTI/Mónus Márton

A kilencvenes évek közepén szívinfarktust kapott, ami után bypassműtétet végeztek rajta. 2016 tavaszán életmentő szívműtéten esett át, koszorúér-szűkületet tágító stentekkel segítettek rajta. Az operáció után rengeteget fogyott.

2020. november 18-án, szerda este a család engedélyével DJ Dominique a Facebook-oldalán tudatta, hogy a legendás zenész megfertőződött a koronavírussal, és nagyon nincs jól, egy jól felszerelt intenzív osztályon fekszik. Pár nappal korábban, a hétvégén szállították kórházba, ahol lélegeztetőgépre került. Halálhírét ma délelőtt az Apostol együttes tudatta a Facebook-oldalán. 

Balázs Ferenc néven született 1951. március 2-án Budapesten. Zenei karrierjét 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte, majd 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard rock zenekart, a Taurus XT-t, ami azonban a következő évben felbomlott. Balázs Fecó ezután két évig külföldön dolgozott. 

1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarának tagja lett, 1978-ban erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Bemutatkozó koncertjüket még ebben az évben megtartották a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Felléptek Bulgáriában, a Szovjetunióban és Jugoszláviában is.

A Korál együttes 1978-ban: Balázs Fecó orgona/ének, Scholler Zsolt basszus, Fischer László gitár és Pados István dob.
A Korál együttes 1978-ban: Balázs Fecó orgona/ének, Scholler Zsolt basszus, Fischer László gitár és Pados István dob.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Az 1981-es Táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Ötéves születésnapjukat a Kisstadionban ünnepelték. 1986-ban a Korál feloszlott, Balázs Fecó szólókarrierbe kezdett. 

Filmzenéket komponált, 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban a Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt, ezért, valamint a Hölgyeim, elég volt című színházi darab zenéjéért az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta. 1996-ban unplugged koncertet adott. 

1997-ben, 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj). Utána még kétszer színpadra léptek. 

1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című lemezét mutatta be. 2000 tavaszán jelent meg A csönd évei nagylemeze, ami három korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. 2003-ban ezt az Időtörés, 2009-ben az Érints meg még egyszer (best of), 2011-ben a 60 - Csak az évek múltak el... (duettlemez) követte.

Balázs Fecó közel volt az ötvenhez, amikor világra jött egyetlen fia, ifjabb Balázs Ferenc. Feleségével, a gyermeke anyjával, Imolával, akit 1996-ban ismert meg, több mint két évtizedig éltek boldog házasságban. 

2016. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.
2016. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Balázs Fecót 1979 és 1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 2001-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2011-ben tisztikeresztjével tüntették ki. 2008-ban Fonogram-díjat, 2010-ben Artisjus Életműdíjat, 2016-ban Kossuth-díjat kapott. 2020 júniusában kiemelkedő művészi teljesítménye és közéleti szerepvállalása elismeréseként az Emberi Méltóságért kitüntetést vehette át. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük