Ő volt a Szeress most! szívtiprója - Babicsek Bernát 38 évesen is piszkosul sármos
Babicsek Bernát nem sokat változott, még most is nagyon jóképű.
A Szeress most! című sorozat 2003 októberében indult az RTL Klubon, és 2005 februárjában vetítették az utolsó részét. Mint minden történetnek, ennek is megvolt a maga szívtiprója és egyben rossz fiúja, Molnár Gábor, akit Babicsek Bernát formált meg. A sorozat kezdetén a jóképű színész még csak 23 éves volt.
Később, 2010-ben szerepelt a Barátok köztben is, abban egy szakácsot alakított, a karakter neve Márk volt. Az egykori sorozatsztárhoz nemcsak a színészet, hanem a zene is közel áll. Csupán 16 éves volt, amikor megalapította első zenekarát. A mai napig aktívan színészkedik és zenél.
Egy népszerű hazai együttes oszlopos tagja
Babicsek Bernát kedvenc hangszere a harmonika, 2006-ban még egy lemeze is megjelent, melyen tangóslágereket játszik. Sőt, Bernie Bellamy művésznéven a Paddy and The Rats nevű zenekar oszlopos tagja. A banda sajátos stílust képvisel, ír punk rock kocsmazenét játszanak. Jelenleg is turnéznak, ebben az évben nemcsak Magyarországon lépnek fel, hanem Európa más részein is, például Franciaországban, Németországban vagy éppen Svájcban, így Babicsek Bernát nem panaszkodhat.
A zenélés mellett továbbra is színészkedik, de a tévé képernyője helyett a színpadon látható. Az elmúlt években számos társulatnál dolgozott, például a Ruttkai Éva Színháznál, a Játékszínnél, a Szkéné Színháznál vagy a Karinthy Színháznál. Sőt, voltak olyan szerepei, melyekben harmonikázhatott is, ilyen volt a Csin-csin című darab.
Babicsek Bernát az évek múlásával nem sokat változott, a mai napig ugyanolyan jóképű, mint fiatalkorában.
A Barátok közt alapszereplői fiatalon
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festettek fiatalkorukban a Barátok közt alapszereplői.
Varga Izabella igézően szép lány volt - A Barátok közt szereplői fiatalkori fotókon
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!