A TV2 sztárja padlóra került, miután megcsalta a párja
Apáti Bencéhez is volt már hűtlen egy párja.
Apáti Bence életét teljesen megváltoztatta az, hogy egy volt párja hűtlen volt hozzá. A Nagy Duett már versenyből kiesett sztárja szerint nagyon nehéz egy kapcsolatot folytatni, miután kiderült, hogy az egyik fél megcsalta a másikat, mert megbomlik és megromlik a bizalom kettejük között.
- Én is voltam ilyen helyzetben, hogy engem csaltak meg. Szegény Ganxsta Zolee barátunk mostanában került ilyen helyzetbe, szerintem az ő önpusztítása egy matiné volt az enyémhez képest, amikor én megtapasztaltam, milyen az, amikor visszakapom, amit annak idején adtam. Borzalmas - mesélte a balettművész a FEM3 Caféban.
A megcsalás annyira megváltoztatta az életét, hogy eldöntötte, ő ezt soha többé nem szeretné átérezni, se másnak hasonló fájdalmat okozni.
- Eljátszom a gondolattal, flörtölök - nyilván. De iszonyú károkat tud okozni, ha az embert bántják, ha megcsalják, átverik - mondta.
Apáti Bencével az is megesett, hogy ő nem volt teljesen hűséges, erre fény derült, a kapcsolatot mégis folytatták, ugyanakkor régi botlása időről időre megmérgezte a kapcsolatukat és egy-egy romantikus pillanatukat.
- Minden fél évben egyszer ott volt egy reggeli beszélgetésnél, hogy "De azt hogy tehetted?!", és akkor nem tudsz mit mondani, mert tényleg igaza volt, hogy hülye voltam, szemét voltam - árulta el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció