
Antal Imre az ország kedvence volt - Utolsó éveiben néha doboz cigire sem telt
Antal Imre utolsó éveiben komoly anyagi gondokkal küzdött.

Antal Imre 2019. július 31-én ünnepelte volna a 84. születésnapját. A magyar Televízió egyik legnépszerűbb műsorvezetője, a Szeszélyes évszakok sztárja élete utolsó éveiben mellőzöttséggel, gyógyíthatatlan betegségével és komoly anyagi gondokkal is küzdött.
Antal Imre 1959-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, zongoristaként beutazta a világot. 1966-ban második helyezést ért el a budapesti Liszt–Bartók Zongoraversenyen. Zenei pályafutását egy ízületi gyulladás törte derékba.

A harmincas éveiben új hivatást keresett és talált magának, a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb műsorvezetője lett. Első műsora egy házaspárbaj volt, majd 1968-ban rábízták a Halló fiúk, halló lányok! című nemzetközi ifjúsági vetélkedő vezetését. Legemlékezetesebb tévés sikerét az 1980-ban indult Szeszélyes évszakokkal aratta, kettősük Kudlik Júliával felejthetetlen.
Az ezredforduló után egyre sűrűbben betegeskedett: krónikus ízületi fájdalmakkal küzdött, trombózist kapott, az orra deformálódott, a rynophyma nevű betegségben szenvedett. Anyagi problémákkal is küzdött, barátja, Jenei József, aki a végsőkig kitartott mellette, a Story magazinnak azt mesélte, Antal Imrének sokszor még egy doboz cigarettára sem telt, annyi műsort vállalt el ingyen, annyi szívességet tett.
- Olyan jóhiszemű volt, hogy mindenkinek elhitt mindent. Ha valakiben megbízott, akkor nem lehetett eltántorítani. Még akkor sem, ha az utolsó pénzét vették el, vagy éppen kirabolták. Mindig azt mondta, ne aggódjunk olyasmiért, amin nem tudunk változtatni – mondta a barátja.
2004-ben a köztévé levette műsoráról a Szeszélyes évszakokat, Antal Imre munka nélkül maradt, 2005-ben távozott a Magyar Televíziótól. 2006 őszén az RTL Klubon ismét kamerák elé állhatott a legendás szórakoztató műsorral. Csonka András volt a műsorvezetőtársa.
- Elképesztő memóriája volt, a Circus Maximus című darabban egy oldalnyi szöveget tudott memorizálni egyszeri olvasásra. Méltatlanul elfeledték élete utolsó éveire, csupán az RTL Klub gondolt rá, amikor a Szeszélyest forgatták. (...) Nagy kegyelem volt az a pár adás a csatorna részéről, ugyanis akkoriban komoly anyagi gondjai voltak – ezt már Reviczky Gábor mesélte a Borsnak.

- Az utolsó néhány éve valóban igen méltatlan volt hozzá, a betegsége sok kellemetlenséget okozott neki, árnyéka volt már csak önmagának. Egy ilyen képességű embernél nehéz volt azt nézni, hogy a pár mondatos összekötő szövegét képtelen megjegyezni, rengetegszer kellett felvennünk ezeket a részeket, mire sikerült. Megtisztelő volt vele dolgozni, de nem erre akarok emlékezni - elevenítette fel a lapnak a közös munkát Csonka Pici.
Antal Imrével csak öt adást forgattak le, ekkor már súlyos betegséggel küzdött, végbélrákot diagnosztizáltak nála 2008-ban, a műsort végleg befejezték, 28 év után megszűnt a Szeszélyes évszakok. Antal Imre 2008. április 15-én hunyt el.
A Magyar Televízió élő legendái egykor és most
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott néhány legendás magyar televíziósunk, és hogy élnek napjainkban.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
OLVASD EL EZT IS!