
Ma 74 éves Kudlik Júlia - Az ország imádott bemondónője most is elbűvölően néz ki
Kudlik Júlia a Delta legendás műsorvezetője volt.

Kudlik Júlia volt az egyik legkedveltebb magyar bemondónő, a Magyar Televízió képernyőjén több mint negyven évig láthattuk őt. 1965-től egészen 1996-ig vezette a Delta című műsort. Háziasszonya volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály-énekversenynek, számos népdal- és népzenei vetélkedőnek, tévéfesztiválnak és díjátadó gálának.
Olyan népszerű műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Főzőcske-TV fazék, Az állatok védelmében, a Nótaszó vagy a Sportolók a porondon. Antal Imrével is többször dolgozott együtt, egyik közös projektjük a Szeszélyes évszakok címre hallgatott. 2005-ben a köztévé leépítést tartott, ekkor sajnos Kudlik Júliának is búcsúznia kellett az adótól.
Az ország imádott bemondónője ma ünnepli 74. születésnapját, ritkán mutatkozik nyilvános eseményeken, emellett néha nyilatkozik csak, így friss felvételek is elvétve lelhetőek fel róla az interneten. Utoljára Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész fotózkodott vele, természetesen a közös képet Instagram-oldalára is feltöltötte. A felvételen Kudlik Júlia nagyon elbűvölően néz ki.
A legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon sincs fenn. Érdekesség, hogy éveken át volt egy Kudlik Júlia-profil, amelyre rendszeresen töltöttek fel a Magyar Televízió egykori bemondónőjéről frissebb fotókat, ám kiderült, hogy az csak egy álprofil, szerencsére a legendás tévésnek sikerült töröltetnie a profilt, ezt 2018 nyarán a Best magazinnak árulta el.
Nem vágyik már a szereplésre, Szentendrén éli az életét, legkedvesebb hobbija a foltvarrás vagy patchwork, illetve a kertészkedés.
Így néznek ki ma a kedvenc bemondóink
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest ma Sugár Ágnes, Kertész Zsuzsa, Kovács P. József vagy Mohai Gábor.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft