10 évig egy ország imádta a tévében! Az 50 éves sztár most a megélhetésért küzd

Az Irigy Hónaljmirigy egykori sztárja igyekszik talpra állni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ambrus Zoltánt tíz évig az Irigy Hónaljmirigy Show egyik ünnepelt sztárja volt. 1990-ben alakult csapat egyik alapítója volt, akiknek a tévés karrierje 2000 szilveszterén a TV2 csatornán indult el.

Ambrus Zoltán 2005-ben súlyos balesetet szenvedett, amikor a jeges úton megcsúszott az autója. Sérült a beszéd- és a mozgásközpontja is, így mindent újra kellett tanulnia.

2010-ben, az Irigy Hónaljmirigy 20 éves jubileumi koncertjén még fellépett, majd 2011 elején bejelentette, hogy egy évre visszavonul, szeretne nagyobb figyelmet fordítani az egészségére. Az élete sajnos nem vett pozitívabb fordulatot, 17 év házasság után úgy döntöttek a feleségével, hogy külön utakon folytatják, 2011 májusában elváltak. Az 50 éves sztár azóta nem úgy él, mint egy ünnepelt híresség, alkalmi munkákból tartja el magát.

- Van, hogy pultozom az egyik barátomnál, és a keze alá dolgozom, de a múlt héten például a Balatonnál festettem, burkoltam. Mindenfélét elvállalok, ha hívnak. Ebből van a bevételem, illetve kedden és szerdán bankot nyitok pajszerrel - nyilatkozta idén nyáron a Blikknek.

Az Irigy Hónaljmirigy rajongói nagyon megörültek, amikor a közelmúltban a zenekar egyik szlovákiai fellépésén Ambrus Zoli is részt vett a koncerten, és a gitáros olyan volt, mint régen. A mirigyesek támogatják, de ez még nem a nagy visszatérés.

- Nagyon szeretjük Zolit, mindig is az együttesünk tagja lesz. Tudom, hogy próbálja az életét rendezni, amiben mi, a barátai is igyekszünk neki segíteni. Rendszeresen beszélünk, sőt előfordul, hogy néha eljön velünk zenélni, de ez még nem a visszatérés - nyilatkozta a Bestnek Sipos Tamás.

Ambrus Zoltánnak egyelőre nincs állandó munkahelye, egy közeli ismerőse szerint az a probléma, hogy sok mindenhez ért, de csak egy kicsit, mert a zenélés valójában az ő világa. Próbál munkát találni, de a nehéz időszakokban a szülei támogatására szorul.

Fotó: RTL Klub/Fókusz

Már 63 évesek! Pap Rita és Bodnár Attila most így néz ki

Pap Rita és Bodnár Attila nevéhez olyan dalok kötődnek, mint a Kuckó mackó vagy a Csovi-csovi Jasper.

Már 63 évesek! Pap Rita és Bodnár Attila most így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük