Ambrus Attila kislánya már 4 éves: a cuki, szőke Annától elolvadtak a tévéstúdióban

Ambrus Attila kislánya túl hamar árulta el a megfejtést a vetélkedőben, mindenki mosolygott az édes apróságon.

ambrus-attila-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ambrus Attilát felesége 2019-ben ajándékozta meg egy kislánnyal, Annával. Másodjára, 2021-ben kisfiuk született, aki a Magor nevet kapta.

A színész a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorában vett részt kislányával, a februárban négyéves Annussal, aki mindenkit levett a lábáról a stúdióban.

Ambrus Attila kislánya, Annus

Az első kérdés így hangzott: "Melyik állat lennél a Micimackó című meséből?" Amint megjelentek az ikonok, Annus máris rá akart nyomni az elsőre, Ördög Nóra figyelmeztette is.

ambrus-attila-lanya
Fotó: TV2/Vigyázat,gyerekkel vagyok!

- Várjál, még nem is jöttek elő a válaszok. Ne súgjunk apának! Ne mondj semmit, csak csöndben jelöld meg!

Az apróság mosolyogva árulta el, hogy ő most Malackára szavazott.

- Hát, szerintem a Malacka.

Nagy szerencséjükre Ambrus Attila már korábban tippelt, így kislánya nem árulta el túl korán a választ.

ambrus-attila-lanya-anna
Fotó: TV2/Vigyázat,gyerekkel vagyok!

- Malacka? Hát akkor nyomd meg, apa már korábban jelölt - mondta Ördög Nóra.

Ambrus Attila a tigrisre tippelt, kislánya pedig láthatóan nagyon élvezte a helyzetet.

- Haha, én most a Malacka leszek!

Rúzsa Magdi az ikrekkel főzött

Rúzsa Magdi hármas ikrei, Keve, Zalán és Lujzi februárban lettek egyévesek. Friss, főzőcskézős fotójukon meg is látszik, mennyire rohan az idő. A három csemetéről és édesanyjukról elképesztően cuki fotó készült. Az énekesnő éppen a konyhában főzőcskézett, gyermekei pedig az etetőszékükben ülve figyelték a történéseket.

Rúzsa Magdi hármas ikreivel főzőcskézett: nagyot nőttek, mióta utoljára láttuk őket

Rúzsa Magdi megmutatta, hogyan szokott Kevével, Lujzával és Zalánnal együtt alkotni a konyhában.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-kép: Profimedia

Ezt is szeretjük