Már a 7. hónapban van! A köztévé gyönyörű kismamája a szülésig műsorán dolgozik

A várandós Al Ghaoui Hesna amíg tud, dolgozik Bábel című műsorán.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Első gyermeke világrajöveteléig aktívan dolgozik Al Ghaoui Hesna, az M1-en kéthetente, szerda esténként jelentkező Bábel - Hesnával a világ című sorozat készítője.

Jól látszik a hetedik hónapban lévő kismama babapocakja, aki januárban Izraelben és Jordániában forgatott, de a szülésig már nem utazgat.

A hetedik hónapban van

A magyar édesanyától és szír származású édesapától született Al Ghaoui Hesna 1998-ban külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni a Népszabadságnál, majd a Magyar Televízió riportere lett. Tudósításainak helyszínei gyakran esnek konfliktuszónákba.

Bábel - Hesnával a világ című saját műsora 2012-ben indult az M1-en, ugyanebben az évben ment férjhez is. Párjával, aki szintén magyar, négy éve Afganisztánban találkoztak, és az eljegyzést is ott tartották.

A tavalyi évhez is tartozik egy az életét megváltoztató, örömteli pillanat: éppen forgatott, amikor rájött, kisbabát vár. Már azt is tudja, hogy kislányt hord a szíve alatt, aki várhatóan áprilisban születik majd meg. Műsorát azonban nem kell nélkülözniük a nézőknek.

- Egyelőre még dolgozom, és várhatóan a szülésig még aktívan készítem a Bábel tavaszi epizódjait. Eddig utaztam, most már inkább a szerkesztés, vágás, utómunka vár rám, és május végéig a tavaszi évadban, egészen a nyári szünetig egészen biztosan kéthetente szerdán továbbra is jelentkezik a műsor új részekkel - árulta el a kisbabát váró közmédiás műsorvezető a Feminának.

Ken barbie életre kel

A Bábel ma esti adásában újra a szépségipar kulisszái mögé pillanthatunk be. Megismerhetjük többek között az élő Ken barbie-ként emlegetett fiatal férfit, aki több mint 120 plasztikai beavatkozáson esett át az utóbbi években.

A 33 éves Justin Jedlica orrának, homlokának, ajkainak átszabása után izmokat szimuláló szilikon implantátumokat ültetett be a felsőtestébe és a karjába.

- Én úgy tekintek a testemre, mint egyfajta alapanyagra, amit tetszés szerint átalakíthatok - állítja a férfi, aki szerint ez nem csupán a szépségideálok kergetéséről szól, számára ez sokkal inkább művészet, testszobrászat.

A Bábelben hosszasan mesél arról, hogy milyen út vezetett a konzervatív, szlovák származású családi háttérből és első orrműtétjétől idáig, és hogyan kezdett saját szilikonimplantátumok tervezésébe, forradalmasítva több korábbi plasztikai eljárást.

A műsorból kiderül az is, hogy hogyan nézne ki Barbie baba, ha egy hús-vér 19 éves lány testalkata alapján formálnák meg a népszerű plasztikbabát. A stáb ellátogatott egy Tel Aviv-i modellügynökséghez is: megtudhatjuk, hogyan kezdenek átalakulni a szépségipar sokszor könyörtelen követelményei a fiatal lányokkal szemben, és hogy milyen elvárások nyomasztják azokat, akik egyébként a szépségideálokat testesítik meg: magukat a modelleket.

2013 várandós hazai sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: MTVA/Kara Ervin

Lead-kép és Facebook-kép: MTVA/Gálos Mihály Samu

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük