21 éves színésznő az Oscarra nevezett magyar film sztárja - A külföldi lapok is dicsérik

Szőke Abigél a forgatáson még csak 19 éves volt, több mint ötven jelentkező közül választották ki a szerepre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2019. szeptember 26-től játsszák a hazai mozik Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét, amely nemzetközi film kategóriában Magyarországot képviseli az Oscar-díjért folyó versenyben. A rendező szinkrontolmácsokról szóló Susotázs című rövidfilm-vígjátéka tavaly felkerült a 10 legjobb élő szereplős alkotás közé az Oscar szűkített listájára.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. - 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. Az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek, az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 9-én kerül sor Los Angelesben.

Az Akik maradtak két főszereplője Aladár (Hajduk Károly), a magányos nőgyógyász és egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), a dacos kamaszlány, aki makacsul "várja haza" szüleit a haláltáborból a II. világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, majd páratlanul komplex és gazdag kapcsolata áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az ’50-es éveket is átvészelni.

A film további szereplői: Nagy Mari, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi, Paizs Miklós és Varga Veronika.

A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly szerint az Akik maradtak komoly témája ellenére egy nagyon életigenlő és sokszor derűs film. Egy szívet melengető, fontos történet. A negyvenéves színész mozivásznon először 2002-ben az Ébrenjárók című alkotásban tűnt fel, majd a Fekete kefe (2004) és Adás (2009) című filmekben láthattuk. 2016-ban a Martfűi rém főszerepében ismerte meg az ország. 

hajduk-karoly-nagy-mari
Fotó: Polcz Péter

A Színművészeti elvégzése után a Katona József Színház tagja lett, emlékezeteset alakított a Portugál főszerepében. Címszereplője volt Shakespeare Macbeth című drámájának Zsámbéki Gábor rendezésében, amelyért a Gábor Miklós-díjat, az Ascher Tamás által rendezett, Éhség című előadásban nyújtott alakításáért pedig a Színikritikusok díját vehette át. 2011-ben átszerződött Bodó Viktor társulatához, a Szputnyik Hajózási Társasághoz. A társulat megszűnése után, 2015-ben a Vígszínház tagja lett, ahol Shakespeare Hamletjének Színészkirályaként vagy Molnár Ferenc Liliomának címszereplőjeként láthatja a közönség. 2019-től szabadúszó.

Az amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének” nevezte. A kritikák külön kiemelik Szőke Abigélt, akit több mint ötven lány közül választottak ki. Ahogy Aladár mondja Kláráról: öt- és hetvenéves között bármennyi tud lenni. A fiatal tehetség hitelesen el is játssza az átalakulásokat. 

akik-maradtak-szoke-abigel
Fotó: Polcz Péter

Idén ünnepelte 21. születésnapját, a forgatáson pedig mindössze 19 éves volt. Színésznőnek készül, jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia tagja, most kezdi a második évet. 2017-ben ő alakította a Pálfi György rendezte Engedj be! című vámpíros színdarab főszerepét. Kisebb szerepekben láthattuk már a filmvásznon is, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve és Sopsits Árpád a Martfűi rém című filmjében - utóbbi érdekessége, hogy abban ő alakítja a Hajduk Károly által alakított gyilkos egyik áldozatát.

- Klára karakterének megértéséhez kemény előkészületekre volt szükségem. Tájékozottságra történelmileg, pontosságra, hogy mindig tudjam, mikor miért pont azt a mondatot mondom, és mit érzek közben. Barna ebben nagyon sokat segített nekem. A felkészülés része volt az is, hogy le is kellett fogynom a szerephez. Minden forgatási napon fantasztikus aprólékossággal kaptam külsőt. Ez a reggeli előkészület megnyugtató szertartása volt a forgatásnak.

akik-maradtak-szoke-abigel2
Fotó: Budapest Film

- A szerepformáláshoz meg is kellett, hogy keményítsem magam.

Elő kellett kaparni magamból a szeretetvágytól és sértettségtől szúrós Sünit,

akiben állandóan dübörögnek az érzések, és éles eszével folyamatosan zavarba hozza a környezetét. Ezt az energiát Barna mindvégig megkövetelte tőlem. Rengeteg türelemmel, energiával és remek színészi vezetéssel dolgozott. Sokat tanultam Karcsitól is, aki végig türelmesen, iszonyú pontossággal és alázattal dolgozott. Remek volt ennyi profival együtt forgatni! - mesélte.

Szőke Abigél családjának egy része zsidó felmenőkkel rendelkezik, akik sok családtagot és ismerős veszítettek el a haláltáborokban. 

- A próbafolyamat alatt Karcsival és Barnával meglátogattuk a dédnagymamám testvérét, aki holokauszt-túlélő. Szedő Zsókának hívják, és érdekes módon több magyar filmhez is tervezett jelmezeket. Nemrég lett százéves, és sokat mesélt nekünk a tapasztalatairól.

akik-maradtak
Fotó: Budapest Film

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő. A Susotázs rendezőjének és a Testről és lélekről producereinek új filmje televíziós vetítésre készült, ám az első bemutatást vállaló Duna Médiaszolgáltató - a nemzetközi siker lehetősége érdekében - kifejezett hozzájárulását adta a filmszínházi bemutatáshoz.

Oscart nyert a Mindenki című magyar rövidfilm

Deák Kristóf Mindenki című filmje a 89. Oscar-gálán megnyerte a legjobb élő szereplős rövidfilm kategória aranyszobrocskáját. A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. Nézd meg, Szamosi Zsófia színésznő milyen gyönyörű ruhában lépett a 2017-es Oscar-gála színpadára!

Szamosi Zsófia az Oscar-gálán álomszép csipkeruhában ragyogott - Fotók

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük