Ő Agárdi Szilvi jóképű vőlegénye: Gergővel egy éve vannak együtt
Agárdi Szilvia január végén lett menyasszony, párjával egy éve vannak együtt.
Agárdi Szilvia 2012-ben, a TV2 The Voice című tehetségkutatójában lett országosan ismert. Nemrég ismét egy zenés szórakoztató műsorral került a figyelem középpontjába: megnyerte a Duna Csináljuk a fesztivált! című műsorát.
Az Úgy szeretném meghálálni című slágert úgy adta elő, hogy Kovács Kati, az eredeti előadó is csak dicsérni tudta.
Agárdi Szilvia párja
A Csináljuk a fesztivált! egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Agárdi Szilvi a győzelmének kihirdetése után újból elénekelte az örökzöld dalt, és közben a színpadra hívta Kovács Katit, aki a tíz legjobb között maga is a döntőbe jutott, így a tévéstúdióban ült. Egymás kezét fogva énekeltek tovább.
Agárdi Szilvi élete a The Voice óta több szempontból is sokat változott. Születése óta látássérült, 2020 nyaráig aliglátó volt, sziluetteket, fényeket látott, aztán drasztikusan rövid idő alatt, napokon belül kilencről négy százalékra romlott a látása. 2021 tavaszára már sem fényeket, sem formákat, sem színeket nem érzékelt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár a színeket nem látja, szereti a csillogó, hosszú, elegáns ujjú ruhákat - a Csináljuk a fesztivált! egyik elődöntőjében és a döntőben is ilyenben láttuk.
- Megígértem magamnak, hogy a külsőmre akkor is adok, ha már nem látom a színeket. (…) Egyszer egy stylist azt mondta nekem, hogy a ruha csillogása elvonja a figyelmet a szemproblémámról. Ezt a tanácsot megfogadtam - mesélte a műsor döntője után a Meglepetés magazinnak.
A Csináljuk a fesztivált! felvételeire a szülei, testvére és a párja is elkísérte, akivel egy éve van együtt, és január 28. óta a vőlegénye.
- Gergővel néhány nappal ezelőtt ünnepeltük az egyéves évfordulónkat, és lovaglás közben megkérte a kezemet. Egy baráti összejövetelen ismerkedtünk meg. Először a hangjába szerettem bele, majd az egyéniségébe. A barátnőim mesélték el nekem, hogy milyen jó pasi, és véleményem szerint is az.
Egyelőre távkapcsolatban élnek, Agárdi Szilvi a szüleivel a Zala megyei Várvölgyben, Gergő Szigethalmon, és hétvégente találkoznak.
Bálint Antónia párja
Amikor lánya iskoláskorba ért, Bálint Antónia egyik napról a másikra szüntette meg akkori Facebook-oldalát. Visszavonult a nyilvánosságtól, civil szakmára váltott, és bankárként lett sikeres. Három évvel ezelőtt a szerelem is rátalált, a sármos dr. Bársony Farkassal 2020 elején találkoztak.
Bálint Antónia és sármos párja: 3 éve vannak együtt Farkassal
Bálint Antónia és dr. Bársony Farkas 2020 elején találkoztak. A munkában és a magánéletben is nagy köztük az összhang.
ElolvasomCover-fotó: MTVA/Cseke Csilla
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- sztár