A magyar műsorvezető látványosan lefogyott – Már a főnöke is szóvá tette
Abaházi Csaba műsorvezető tíz kilót fogyott az utóbbi időben.
Kirobbanó formában van Abaházi Csaba, aki az utóbbi időben több mint tíz kilót adott le. Bár a 95.8 Sláger FM műsorvezetője sosem volt túlsúlyos, volt olyan időszaka, amikor nem szívesen nézett tükörbe, és úgy érezte változtatnia kell étkezési szokásain, különben az egészsége sínyli meg.
- Szerencsére most már nem kell behúzni a hasamat, de volt olyan időszak, amikor szégyelltem magam. Most már eljutottam arra a pontra, hogy vállalható hassal rendelkezem - mesélte a 48 éves rádiós műsorvezető a Sláger TV vasárnapi, Bencze házhoz megy című adásában.

- Nagyon figyelni kell magamra, hízásra hajlamos alkat vagyok, különösen hasra. Amikor lefogytam, azt mondta a főnököm, hogy valamit ennem és innom kéne, mert szomorúnak tűnök. Miközben soha nem éreztem magam jobban, mint akkor, csak az arcomról eltűnt a zsírréteg és kicsit megereszkedett a bőr. Másképp néztem ki a fogyás miatt, mint ahogy sokan megszoktak, de remekül éreztem magam a leadott kilók után – árulta el a rádiós.

Abaházi Csaba azt is megosztotta a nézőkkel, ugyan a klasszikus értelemben nem zavarja a kor, az idő múlása, de abban az értelemben igen, hogy mindez visszafordíthatatlan.
- Vannak dolgok, amik már nem jönnek vissza. Anno pont ezért váltottam életmódot, nem akarok egészségtelen öregember lenni. Nem attól félek, hogy megöregszem, hanem attól, hogy öregen már nem fogom élvezni az életet – mondta.
Molnár Anikóra szinte rá sem ismerni - 27 kilós fogyása után szexi fotók készültek róla
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















