Felesége karjaiban halt meg Komár László! Máig gyászolja az ország a népszerű énekest

Komár László mellett más énekesektől is búcsúznunk kellett.

Táncoló fekete lakkcipő, Húsz év múlva, Mambo Italiano - dalok, melyeket mindörökre Komár Lászlóhoz kötünk, hiszen vele váltak népszerűvé. A rock & roll hazai királya az 1966-os Táncdalfesztiválon tűnt fel, majd 1970-ben megjelent első szólólemeze, onnantól kezdve pedig időről időre megörvendeztette a műfaj kedvelőit táncra csábító dalaival.

Komár László pontosan két évvel ezelőtt, 2012. október 17-én hunyt el, a nyirokmirigyrákban szenvedő énekes a felesége karjaiban szenderült örök álomra.

Képes összeállításunkban rá és más, szintén a hetvenes években közkedvelt énekesre emlékezünk, akik már csak dalaikkal vannak velünk.

Magyar kedvencek, akiktől 2014-ben búcsúznunk kellett

Nézd meg, kik azok a hazai hírességek, akik idén hunytak el.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük