Végső búcsút vettek a magyar színészlegendától

Képeken a heti sztárhírek

Képes összefoglaló arról, mi történt a héten a hazai sztárvilágban.

Június 26-án, szerdán végső búcsút vettek kollégái és rajongói a legendás színésztől, Lohinszky Lorándtól. Az érdemes művész, nyugalmazott egyetemi tanár, az erdélyi színjátszás nagymestere olyan magyar filmekben is szerepelt, mint az Ábel a rengetegben vagy a Retúr. Egy hónap múlva lett volna 89 éves.

Június utolsó hete emellett a szépségkirálynő-választás körüli botránytól volt hangos. A TV2 A Szépségkirálynő című műsorának közönségdíjasa, Kocsis Korina ugyanis nem vette át a Miss Intercontinental címhez járó koronát. A műsorral egy időben kikerült posztjában azt írta, már előre eldöntötte, hogy lemond a koronáról.

Biztosat nem tudni, de a műsor másnapján arról szóltak a cikkek, hogy a címeket már a felkészítő táborban kiosztották - erre utalt a barna szépség internetes bejegyzésében -, de konkrétumot nem mondhatott, kötötte a titoktartási szerződése. A hét közepén egy másik döntős is azt állította, a választás bunda volt. A Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője, Sarka Kata és férje, Hajdú Péter közölték, szerződésszegésért mindegyik lányt beperlik, de fontolgatják a rágalmazásért indítható büntetőpert is. Bár Sarka Kata a médián keresztül is azt üzente, egy bocsánatkérésért cserébe eltekintenek a pertől, Kocsis Korinna erre nem reagált.

Ha kíváncsi vagy  a részletekre, és hogy mi történt a héten a hazai sztárvilágban, kattintsd végig képes hírösszefoglalónkat!

A 25. heti magyar sztárhírek összefoglalója

Németh Kristóf meztelen fotókat töltött fel a netre, Tatár Csilla bikiniben vezette a Mokkát, Balássy Betty és Varga Feri ismét gyermekáldás elé néznek. Ha érdekel, mi minden történt a hazai sztárvilágban az előző héten, nézd meg rövid, képes hírösszefoglalónkat!

Meztelen fotót posztolt a Barátok közt egykori sztárja a Facebookon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük